Elmaradt a büntető, hajat tépett Ronaldo

Szerző: shLétrehozva: 2009. május 18. 21:29
Hiába az utóbbi hónapokban megszokott gólparádé, Ronaldo nagy visszatérése a brazil élvonalbeli bajnokságba meglehetősen felejthetőre sikerült. A támadó 15 év után először lépett pályára hazája pontvadászatában, ezúttal azonban nem a góllövő tudományával hívta fel magára a figyelmet. Több fotó tanulsága szerint szó szerint hajba kapott a Botafogo védőjével, Leandro Fahellel.


A gólnélküli döntetlennel záruló mérkőzésen azután ment fel a pumpa Ronaldóban, hogy legnagyobb erőfeszítései ellenére sem tudott a tizenhatoson belül elérni egy labdát, majd védőjével harcolva a földre került.

Mivel a játékvezető sípja néma maradt, így a klasszis ellenfelén torolta meg az esetet, nyakánál, majd hajánál fogva rángatva Fahelt. Persze a hátvédet se féltsük, aki a sokadik virágzását élő csatár mezét rángatta nagy vehemenciával.

A bíró figyelmen kívül hagyta a ringben is látványos verekedést.

A bajnokság előtt esélyesnek kikiáltott Corinthians ezzel a második fordulóban megszerezte első pontját a ligában, de továbbra sem tudott gól szerezni és már öt egységgel leszakadt az éllovas Internacional és a Vitória mögött.


BRAZIL NEMZETI BAJNOKSÁG (CAMPEONATO BRASILEIRO SÉRIE A 2009)
A 2. FORDULÓ EREDMÉNYEI
►Coritiba–Santo André 2-4
►Atlético–Mineiro-Grêmio 2-1
►Flamengo–Avaí 0-0
►Santos–Goiás 3-3
►São Paulo–Atlético Paranaense 2-2
►Barueri–Fluminense 0-0
►Internacional–Palmeiras 2-0
►Botafogo–Corinthians 0-0
►Vitória–Sport Recife 1-0
►Náutico–Cruzeiro 2-0
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Vitória 2 2 0 0 3 0 +3 6
1. Internacional 2 2 0 0 3 0 +3 6
3. Santo André 2 1 1 0 5 3 +2 4
3. Náutico 2 1 1 0 5 3 +2 4
5. Atlético Mineiro 2 1 1 0 4 3 +1 4
6. Fluminense 2 1 1 0 1 0 +1 4
7. Cruzeiro 2 1 0 1 2 2 0 3
8. Palmeiras 2 1 0 1 2 3 −1 3
9. Goiás 2 0 2 0 6 6 0 2
10. Santos 2 0 2 0 4 4 0 2
11. Avaí 2 0 2 0 2 2 0 2
12. Barueri 2 0 2 0 1 1 0 2
12. Botafogo 2 0 2 0 1 1 0 2
14. Grêmio 2 0 1 1 2 3 −1 1
14. São Paulo 2 0 1 1 2 3 −1 1
16. Sport 2 0 1 1 1 2 −1 1
17. Corinthians 2 0 1 1 0 1 −1 1
18. Atlético Paranaense 2 0 1 1 2 4 −2 1
19. Flamengo 2 0 1 1 0 2 −2 1
20. Coritiba 2 0 0 2 3 6 −3 0

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu