Elkotyogták: a Rangersből igazol a Pool

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 20. 19:03
A Sky Sports News kérdésére Ally McCoist, a Rangers másodedzője elárulta, a Liverpool az utolsó simításokat végzi a skót egyesület fiatal tehetsége, Danny Wilson átigazolásának ügyében.


„Az első dolog, amit el kell fogadni, hogy Wilson teljes értékű, eladásra kész játékos. Eleve, lényegesen jobb teljesítményt nyújtott, mint amikor tavalyi érkezésekor vártuk tőle, sokat szerepelt Madjid Bugherra rendszerese sérülései miatt" – kezdte a szakember.

„Tökéletesen beilleszkedett, természetesen nagyobb nagy reményeket fűztünk hozzá, de nem csak mi látjuk a benne rejlő lehetőségeket, hanem a Liverpool is. Amennyiben véglegesítik megszerzését a Vörösök, sok szerencsét kívánunk neki, de ehhez még egy kis munkára van szükség" – ismerte el lényegében a szinte végleges üzlet tényét McCoist.

A Goal.com szakportál egyébként több mint ötmillió fontra értékeli a játékos eladási árát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hivatalos: Joe Cole a Liverpoolé!
A Liverpoolnál folytatja pályafutását a Chelsea labdarúgócsapatától július elsején távozott Joe Cole. A klub hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint az angol válogatott középpályása négyéves szerződést kötött a Vörösökkel. ...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Gólvágót szerződtetett a Liverpool FC
A Standard Liege nem tudta megtartani a belga bajnokság tavalyi gólkirályát, aki lejárt szerződésű futballistaként Angliába igazolt. A szerb-német vb-mérkőzés egyetlen góljának szerződje, vagyis Milan Jovanovics 2013-ig szóló...
Tovább a teljes cikkhez »


 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu