Hivatalos: Joe Cole a Liverpoolé!

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 19. 15:15
A Liverpoolnál folytatja pályafutását a Chelsea labdarúgócsapatától július elsején távozott Joe Cole. A klub hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint az angol válogatott középpályása négyéves szerződést kötött a Vörösökkel.


„A játékos minden személyes részletben megegyezett klubbal és 48 órán belül átesik a szükséges orvosi vizsgálatokon" – olvasható a Liverpool honlapján. 

A bejelentés azután érkezett, hogy Roy Hodgson a hétvégén kijelentette, nem tárgyalt a korábban a West Hamben is megfordult Cole-lal, ehhez képest most aláírja szerződését.

A 28 esztendős támadó középpályás hét évvel ezelőtt 6,6 millió fontért érkezett a Chelsea-hez, amely azonban nem volt hajlandó az idei szezon végén fizetési kérelmét elfogadni, így elváltak az útjaik.

Cole tagja volt Fabio Capello Dél-Afrikában leszereplő világbajnoki keretének, de csak korlátozott játéklehetőséghez jutott, mielőtt Németország hazaküldte a Háromoroszlánosokat.

A Sky Sports állítja, a Vörösök új szerzeménye egy sor Premier League-ben szereplő – köztük Bajnokok Ligája-szereplést kínáló – együttes ajánlatát visszautasította, hogy csatlakozhasson a következő idényben az Európa-ligában induló Liverpoolhoz.

Joe Cole a Mersey-partiak második nyári hivatalos igazolása, miután néhány héttel ezelőtt megszerezték a Standard Liége-től Milan Jovanovics játékjogát. Napokon belül következhet az együttes harmadik bejelentése, ugyanis Nizzában már tényként kezelik az együttes francia csatára, Loic Remy érkezését.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Joe Cole: Spanyol- vagy Olaszország?
Nem szeretne a Premier League-ben maradni a Chelsea-től hivatalosan július elsejétől távozott Joe Cole, aki vagy az olasz, vagy a spanyol labdarúgó-bajnokságban szeretné kipróbálni magát - írja a Daily Star....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Munkanélküli lett Joe Cole
Július elsejétől nincs munkaadója Joe Cole-nak, a Chelsea és az angol válogatott sztárjának, egy nappal korábban ugyanis lejárt a szerződése a Kékeknél. Ügynöke cáfolta, hogy Olaszországba igazol, majdnem biztos, hogy...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Csatárt vesz a Pool, 15 millió euróért
A Nice támadójával, Loic Remyvel erősíti meg támadósorát a Liverpool labdarúgócsapata, amely a hétvégén írja alá 15 millió eurót érő szerződést a francia játékossal - értesült a Goal.com UK....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Gólvágót szerződtetett a Liverpool FC
A Standard Liege nem tudta megtartani a belga bajnokság tavalyi gólkirályát, aki lejárt szerződésű futballistaként Angliába igazolt. A szerb-német vb-mérkőzés egyetlen góljának szerződje, vagyis Milan Jovanovics 2013-ig szóló...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu