Diósgyőr-Videoton ÉLŐben az SH-n!

Szerző: SHLétrehozva: 2012. március 9. 18:19
Lejárt az idő, sokan szavaztatok, aminek köszönhetően kiderült, a Diósgyőr-Videoton NB I-es összecsapást szeretnétek ÉLŐben nyomon követni a SportHíradón. A magyar futballbajnoki vasárnap 18 órakor kezdődik. A második helyen a Pécs-Fradi, nem sokkal elmaradva harmadikként a Loki-Kecskemét csata futott be. Köszönjük együttműködéseteket.


EGY KIS ÍZELÍTŐ:

A Videoton 5-1-re kiütötte a kupában a Győrt, ezzel, már fél lábbal ott van az elődöntőben, a bajnoki "évnyitón" nem csillogott, de hozta a Kaposvár elleni, hazai meccset 2-0-ra.

Összerázódtak a fehérváriak, tizenhárom meccse veretlenek, 2012-ben még százszázalékosak, a felkészülési időszakban is csak egyszer kaptak ki a CSZKA Moszkvától, ami bizonyára "bocsánatos bűn" a Vidi-szurkolók szemében.

A két csapat két héten belül már harmadszor találkozik, a Ligakupában 4-0-s összesítéssel ment tovább a bajnoki címvédő, és jutalmul megkapta a Pápát a legjobb négy között.

Az újonc Diósgyőr egyelőre nem találja őszi formáját, de a Fernando, Youssef Sekour, Vági András, Bernardo Frizoni négyesfogat, tehát az új igazolások sokat segíthetnek ebben.

Ha kíváncsi vagy, mit művel az NB I-ben a Real-nevelés Fernando, a Betis korábbi kilencese, akkor a erre a meccsre a szavazz! Az NB I egyik gólkirályjelöltje a pályán lesz: az új igazolás Milan Perics a vendégeknél.

A SZAVAZÁS VÉGEREDMÉNYE:

SZAVAZÁS EREDMÉNYE
Melyik bajnokit választod?
Debrecen-Kecskemét 25.3%
 
Diósgyőr-Videoton 46.9%
 
Pécs-Ferencváros 27.8%
 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu