Diego búcsúajándéka: kupagyőzelem

Szerző: shLétrehozva: 2009. május 30. 21:50
A Werder Bremen második kupafináléját már nem bukta el a szezonban, és 1-0-s sikerének köszönhetően hatodik alkalommal emelhette magasba a Német Kupa serlegét Diego és Frank Baumann búcsúfellépésén a berlini Olimpiai stadionban. A brazil középpályás kiváló passzal hozta helyzetbe a gólt jegyző Mesut Özilt, aminek hála a Werder jövőre sem marad nemzetközi kupasorozat nélkül: az Európa-ligában szerepelhetnek a brémaiak.


 


A Werder Bremen két klasszisától köszönt el a Leverkusen elleni kupadöntőben: Diego a következő szezonban már a Juventust erősíti, míg Frank Baumann szögre akasztotta futballipőjét, és többet már le sem veszi onnan.

Az első negyvenöt percben a szép búcsú jegyében a brémaiak rohamoztak többet, ám az ismét hadra fogható Hugo Almeida és David Pizarro nem tudták feltörni a gyógyszergyári védelmet.

Mesut Özil annál inkább: az 58. percben nagyszerű passzt kapott a védők figyelmét magára vonó Diegótól, majd Manuel Friedrich közreműködésével a rövid sarokba lőtt. René Adler jobban is résen lehetett volna, bár mentségére legyen szólva, a védőn irányt változtató labda éppen a kapufa mellett surrant be.

A Bayert látszólag nem viselte meg a bekapott gól, és ha nem is mindent egy lapra tett fel, nem egyszer kilenc-tíz emberrel az ellenfél kapujának előterében próbált visszajönni a meccsbe.

Eredménye azonban nem lett a fejvesztett támadásoknak, így a Werder az elbukott UEFA-kupa-döntő után a hazai porondon javított, és méltó búcsút vett a Torinóba költöző Diegótól, valamint a visszavonuló Frank Baumanntól.

NÉMET KUPA-DÖNTŐ:
Bayer Leverkusen-Werder Bremen 0-1 (Özil 58.)

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu