Csizmadia középhátvédként is bizonyított

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 7. 21:10
Csizmadia Csaba is kivette a részét a Grosseto hazai sikeréből az Ascoli ellen az olasz második vonal (Serie B) 29. fordulójában. A Brescia váratlan vereséget szenvedett a Rimini ellen hazai pályán, Feczesin Róbert a 83. percben állt be csereként a mérkőzésen.


Csizmadia Csabát ezúttal középhátvédként vetette be Rossi mester, a magyar válogatott védő remekül helytállt az ex-juvés Stendardo párjaként. A győztes gólt Pellicori szerezte a 73. percben Sansovini beadásából. Ezzel életben tartotta Serie A-s álmait a közép-olasz csapat.

A Bresciában csak hét percig játszott magyar játékos, nem is jött ki a lépés a kék-fehéreknek a Rimini ellen, Cipriani pecsételte meg a sorsukat a 45. percben. Feczesin Róbert a 83. percben érkezett a pályára, érdemben már nem tudott hozzátenni a mérkőzéshez. Vass Ádám eltiltás miatt hagyta ki a találkozót.

OLASZ MÁSODOSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG, 29. FORDULÓ

Ancona-Vicenza 3-2 (2-1)
Gólszerzők: Miramontes (16.), Mastronunzio (27.), Mastronunzio (50.), ill. Forestieri (6.), Bjelanovic (76.)

Brescia-Rimini 0-1 (0-1)
G.: Cipriani (45.)

Cittadella-Triestina 0-3 (0-3)
G.: Della Rocca (15.), Granoche (25.), Milani (37.)

Empoli-Salernitana 2-0 (1-0)
G.: Corvia (13.), Lodi (86.)

Frosinone-Livorno 1-1 (1-1)
G.: Eder (36.), ill. Tavano (33.)

Grosseto-Ascoli 1-0 (0-0)
G.: Pellicori (71.)

Parma-Treviso 0-0

Piacenza-Modena 1-0 (1-0)
G.: Anaclerio (13.)

Pisa-AlbinoLeffe 2-0 (0-0)
G.:
Greco (65. - 11-esből), Antenucci (84.)

Avellino-Mantova vasárnap 20:30

Sassuolo-Bari hétfő 20:45

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1 Livorno 29 12 15 2 42 22 20 51
2 Bari 28 13 11 4 33 23 10 50
3 Parma 29 12 13 4 37 23 14 49
4 Sassuolo 28 13 9 6 40 26 14 48
5 Triestina 29 13 9 7 40 28 12 48
6 Brescia 29 13 7 9 35 25 10 46
7 Empoli 29 12 8 9 32 29 3 44
8 Grosseto 29 13 5 11 47 50 −3 44
9 AlbinoLeffe 29 10 11 8 29 28 1 41
10 Vicenza 29 9 11 9 33 23 10 38
11 Rimini 29 10 8 11 33 37 −4 38
12 Piacenza 29 10 7 12 29 33 −4 37
13 Pisa 29 9 9 11 35 41 −6 36
14 Ascoli 29 10 7 12 25 31 −6 35
15 Ancona 29 10 5 14 37 42 −5 35
16 Cittadella 29 7 12 10 29 31 −2 33
17 Frosinone 29 8 9 12 34 41 −7 33
18 Mantova 28 8 8 12 26 34 −8 32
19 Salernitana 29 8 6 15 27 40 −13 30
20 Modena 29 5 10 14 37 48 −11 25
21 Treviso 29 5 13 11 29 38 −9 24
22 Avellino 28 5 11 12 25 41 −16 24

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu