CR maradt a világ legdrágább játékosa

Szerző: SHLétrehozva: 2013. október 15. 14:01
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke egy televíziós műsorban végre elárulta, hogy a nyáron igazolt Gareth Bale pontos ára 91 millió euró volt, ami egyben azt is jelenti, hogy továbbra is a 2009-ben 94 millióért megvásárolt Cristiano Ronaldo maradt a világ legdrágább játékosa.


 

Florentino Pérezt, a Real Madrid elnökét az Intereconomia televíziós csatorna műsorában kérdezték a nyáron állítólag rekordösszegért igazolt Gareth Bale pontos áráról, miután kiderült, hogy a spanyol klub 91 millió euróra (78 millió fontra) biztosította, ha esetleg idő előtt be kellene fejeznie a pályafutását mondjuk egy sérülés miatt.

"Ez egy életbiztosítás, sérülés esetére" - magyarázta az elnök, hozzátéve, hogy a szerződés kiterjed maradandó rokkantságra és halálra is. Elolszlatott egy tévhitet is, ugyanis a brit média szerint a játékos ára 101 millió euró volt, de Pérez elmondása szerint a wales-i szélsőt pont annyira biztosították, mint amennyi az ára volt.

Ez az információ egyben azt is jelenti, hogy a 2009-ben a Manchester Unitedtől 94 millió euróért vásárolt Cristiano Ronaldo maradt a futballtörténet eddigi legdrágább igazolása. Pérez azt is cáfolta, hogy Bale-nek komoly egészségügyi problémája (ti. porckorongsérve) lenne, és a hétvégén talán már játszhat is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Ancelotti: Bale nem valami boldog...
Nem annyira a Köbenhavn kötelezően elvárt 4-0-s legyőzése, hanem a távol maradt Gareth Bale állapota volt a slágertéma a Real Madrid vezetőedzője, Carlo Ancelotti szerda esti sajtótájékoztatóján....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Bale-ért többet adott volna a United
Nem sok híja volt, hogy a nyár rekordigazolása, Gareth Bale ne a Real Madridé, hanem a Manchester Unitedé legyen. Florentino Pérez, a spanyolok elnöke elismerte, tudott az angol bajnokcsapat gigantikus ajánlatáról, amely angol...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
400 milliós Real: nem minden a pénz?
A Real Madrid a valaha látott legdrágább kezdőcsapattal állt ki a Villarreal otthonában, amelyben Cristiano Ronaldóval és a most vásárolt Gareth Bale-lel együtt nagyjából 400 millió euró szaladgált a pályán. De hogy nem minden a...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu