Buffont beajánlották a Bayernhez

Szerző: shLétrehozva: 2010. január 20. 19:00
Oliver Kahn láthatóan figyel egykori klubjára. A már visszavonult kapus úgy érzi, a Bayern Münchennek új kapusra lenne szüksége. Nem is akármilyenre! A német válogatottal 2006-ban világbajnoki ezüstérmet nyert klasszis szerint Gianluigi Buffonért kéne harcba szállnia a bajoroknak. Az olasz sztár leigazolására vajmi kevés esély van, ám Kahn szerint akkor sincs gond, hiszen ebben az esetben Igor Akinfejev oldhatná meg a gondokat.


Valahol igaza lehet a bőrnadrágosok egykori kapusának, hiszen a mostani első számú jelölt a már 35 éves Hans-Jörg Butt. „Ha a Bayern vezetőinek helyében lennék, megpróbálnám leigazolni Buffont. Korábbi csapatom rendkívül ambíciózus és ha nagy eredményeket szeretnének elérni, ahhoz a világ egyik legjobb kapusára van szükségük" - fejtette ki véleményét Kahn.

A Bajnokok Ligája-győztes portás szerint az, hogy már Buffon is a 31. évét tapossa, nem jelentene problémát. „Sohasem tudhatod, hogy egy fiatalabb játékos, miként birkózik meg a nyomással, míg Buffon esetében ez nem is lehet kérdés."

Kahn úgy véli, a CSZKA Moszkvában védő Igor Akinfejev is megfelelő választás lenne a posztra. 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu