Brutális büntetést kaphat Mourinho

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 6. 10:09
Elképesztően súlyos büntetést kaphat az FC Barcelona elleni BL-elődöntő első mérkőzésén kiállított Jose Mourinho. Spanyol lapértesülés szerint az Európai Labdarúgó-szövetség az utóbbi évek legbrutálisabb szankciójára készül, amely meg is ingathatja a portugál edző helyét a Real Madridnál.


Emlékezetes, Mourinhót a második félidő közepén, Pepe kiállítása után küldte el a kispadtól Wolfgang Stark játékvezető. A tréner ugyan állítja, semmilyen komolyabb vétséget nem követett el, de a Marca szerint ez egyáltalán nem hatja meg az UEFA illetékeseit.

A játékvezetőket amúgy gyakran bíráló, a közelmúltban már többször megbüntetett szakember visszaesőnek számít, tavaly ősszel már Real-edzőként tiltották el. Akkor az volt a bűne, hogy arra ösztökélte két játékosát, hogy szándékosan állítassák ki magukat, hogy korábbi sárga lapjukat ne „vigyék magukkal” a nyolcaddöntőre.

Akkor Jose Mourinho büntetése csak egy találkozóra szólt. Most viszont a madridi sportnapilap úgy tudja, az európai szövetség HÉT TALÁLKOZÓRA (!!!) kívánja elmeszelni a királyi klub futballcsapatának vezetőedzőjét.

Ha valósnak bizonyul a Marca értesülése, akkor a portugál tréner a BL 2011-2012-es kiírásának csoportkörében egyáltalán nem ülhet le a kispadra. Ez hatalmas presztízsveszteség lenne a Realnak.

A Marca szerint a legszigorúbb büntetés esetében 10 mérkőzésre szóló eltiltásra is számíthat Jose Mourinho

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu