Boulahrouz a Stuttgartban folytatja

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 21. 22:45
Khalid Boulahrouz két évnyi angol és spanyol légióskodás után a Stuttgart csapatában folytatja pályafutását, adta hírül hétfőn a Chelsea csapatának honlapja. A korábban a Hamburgban és a Sevillában is megfordult 26 éves holland válogatott védő Fernando Meirát pótolhatja, akit a Galatasaray csapata igazol le várhatóan napokon belül.


Két visszafogott szezon után Németországban folytatja pályafutását Khalid Boulahrouz. A 23-szoros holland válogatott védőért öt millió euró körüli összeget fizetett a Stuttgart csapata.

 

"Pontosan egy ilyen ember hiányzott keretünkből, olyan játékos, aki a legnehezebb pillanatokban nyújtja legjobbját" – mondta a német csapat vezetőedzője, Armin Veh.

 

Boulahrouz két éve, 13 millió euróért került a Chelsea együtteséhez, azonban kevés lehetőséghez jutott és az elmúlt szezont már kölcsönben a Sevilla csapatában töltötte. Spanyolországban sem fordult azonban jobbra helyzete, mindössze hatszor lépett pályára a teljes szezon folyamán.

 

A hátvéd számára a 2008-as Európa-bajnokság hozott áttörést, ugyanis a sérült Ryan Babel helyett utólag a keretbe kerülve végig remekül teljesített, még ha a holland válogatott a negyeddöntőben búcsúzni is kényszerült.

 

Valószínűleg ennek tudható be a mintegy 5 millió euró körülire becsült vételár, hivatalos információ erről ugyanakkor még nem látott napvilágot.

 

Eközben biztosan elhagyja Stuttgartot a portugál Fernando Meira. Az éppen Boulahrouz posztján szereplő portugál távozott csapata hétfői edzéséről, több ajánlat között is mérlegel. A legkomolyabbnak a török Galatasaray megkeresése tűnik.

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu