Botrány! Lemond az MLSZ elnöke?

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 20. 17:50
Most akkor megy vagy marad Kisteleki István? Bicskei Bertalan a sportnapilap csütörtöki számában publikált nyílt levélben panaszkodott a Magyar Labdarúgó-szövetségben kialakult hozzá nem értésre, kontárkodásra. Erre reagálva az elnök a SportHirado.hu-nak nyilatkozva megvédte a mundér becsületét, mondván, éppen az egykori szövetségi kapitány volt az, aki elárulta őt. Hozzátette, amennyiben nem mond igazat, úgy azonnal lemond elnöki pozíciójáról. Nos, megkerestük Bicskeit, aki szerint nagy a baj Kisteleki memóriájával.


Most akkor megy vagy marad Kisteleki István?

Nem csillapodnak a kedélyek a Bicskei Bertalan kontra Kisteleki István ügyben. Mint ismert, az egykori szövetségi kapitány csütörtökön nyílt levélben üzent az MLSZ elnökének, bírálván őt a vele szemben mutatott inkorrekt viselkedéséért.

Kisteleki István oldalunknak csütörtökön azt nyilatkozta, ő még a legnehezebb időszakokban is kitartott mellette, és akkor is kifizette, amikor a halálos kórral küzdve szakmailag tulajdonképpen használhatatlan volt. Bicskei pedig elárulta őt.

Nos, a hallgattassék meg a másik fél is elvén megkerestük a levél íróját, aki készségesen válaszolt a válaszra.

- Bicskei úr, gondolom olvasta Kisteleki István, honlapunkon megjelent nyilatkozatát, amelyben tulajdonképpen megcáfolja az ön által leírtakat. Mit szól mindehhez?

- Természetesen tudok a nyilatkozatról. Azzal kezdeném, hogy az ember egészségi állapota és pénzügyi helyzete a legteljesebb magánügye. Nagyon sajnálom, hogy az elnök úr ilyen nyilatkozatra ragadtatta magát. Becsülöm, amit a labdarúgás fejlesztéséért tett és tesz, levelemmel igazán nem akartam őt megbántani. Őszinte voltam.

- Említette, nem volt minden rendben az egészségével, ezt pedig kihasználták. Az elnök úr meg erre azt mondta, még abban az időszakban is utalta a fizetését, pedig nem dolgozott, nem dolgozhatott teljes erőbedobással...

- Két esztendővel ezelőtt valóban volt egy egészségügyi problémám. A nyelvemen jóindulatú daganatot fedeztek fel, a kezelés két hónapig tartott. Ezt követően három hétig még az étkezés is nehezemre esett. Le is fogytam, ám azt hiszem, ez még nem akkora bűn.

- Szerintünk sem.

- Ekkoriban három lehetőség közül választhattam: lehettem volna zambiai szövetségi kapitány, ahol öt-hatszorosát kereshettem volna az akkori fizetésemnek. Az egyik élvonalbeli csapat is megkeresett, illetve ott volt az MLSZ szakmai igazgatói posztja. Utóbbi mellett döntöttem, azaz maradtam, mert tudtam, képes vagyok teljesértékű munkát végezni.

- Tehát akkor mégiscsak úgy dolgozott, mintha mi sem történt volna?

- Amit akkor ígértem, mindent betartottam, egy napot sem hiányoztam, hacsak azért nem, mert a három feladatköröm ütközött. Azt szintén sajnálom, hogy az elnök úr rosszul emlékszik, hiszen az akkori jelentéseimmel, a külföldi UEFA-rendezvényeken, illetve a ifjúsági válogatottak itthoni és külhoni mérkőzésein való részvételeimmel, az edzőképzés hiánytalan vezetésével és az UEFA pro licenc teljes tananyagának megírásával mindezt bizonyítottam. Még éjszakánként és hétvégenként is dolgoztam.

- Érzem a hangján a sértettséget. Akkor innen már nincs visszaút?

- Az ember egy ilyen kezelés alatt picit talán érzékenyebb. Köszönöm, hogy Kisteleki úr akkor békén hagyott, tényleg nyugodtan dolgozhattam. A véleményemet, főleg az általa nyilatkozottak után, viszont továbbra is fenntartom. Mi több, igazán csak most erősített meg engem abban, hogy helyesen döntöttem a szerződésbontáskor.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu