Bodnár posztjára igazolt a Debrecen!

Szerző: shLétrehozva: 2009. augusztus 30. 20:38
Vasárnap egy újabb válogatott labdarúgóval erősödött a Bajnokok Ligája-csoportkörre készülő DVSC-TEVA kerete: a jobbhátvéd Szélesi Zoltán ingyen érkezett, egy évre lesz a Loki labdarúgója. Az elmúlt szezont a Racing Strasbourg légiósaként a francia másodosztályban töltötte.


"Szélesi Zoltánnal már korábban felvettük a kapcsolatot, de a játékos az átigazolási szezon végéig kivárt, mert elsősorban külföldre szeretett volna igazolni – tudatta a klub hivatalos honlapjával dr. Bartha Csaba sportigazgató. - Azért is értékes labdarúgó számunkra, mert több poszton bevethető. A válogatottban elsősorban védekező középpályásként számítanak rá, de külföldi klubjaiban belső és jobb oldali szélső védőként is szerepeltették. Mielőtt bárki találgatásokba kezdene, fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a játékos leigazolása nincs összefüggésben Bodnár László autóbalesetével. Mindkét labdarúgóra nagy szükség van ahhoz, hogy elérjük azon céljainkat, amelyeket erre az évre kitűztünk magunknak."

A 27 éves, 183 cm magas labdarúgó korábban az Újpest FC és a német Energie Cottbus együttesében futballozott, legutóbb a francia Strasbourg alkalmazásában állt, amelynél a nyáron járt le a szerződése. Szélesi Zoltán 22 alkalommal ölthette magára a válogatott mezt.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu