Blanc lemondott, Sarkozy marasztalja

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 7. 12:14
Forró órák, napok előtt áll a francia labdarúgás: Laurent Blanc szövetségi kapitány ugyanis benyújtotta lemondását, mert kiderült, egyik legfőbb pártolója annak, hogy származás szerint osszák el a kvótákat a sportági akadémiákon. A közvélemény hatalmas felháborodása miatt akar távozni a korábbi kiváló védő, de Nicolas Sarkozy államfő erőteljesen marasztalja.


Blanc szándékáról hétfőn tárgyal a szövetséggel (FFF). Az Ouest France nevű regionális napilap úgy tudja, az FFF és a magyar származású köztársasági elnök is azt akarja, hogy változtassa meg a véleményét, folytassa munkáját a nemzeti tizenegynél.

Alapjaiban rázta meg a francia futballt és nemzeti ügy lett abból a botrányból, amely egy, a francia szövetségnél született titkos megállapodásról szól. E szerint egy új kvótarendszer bevezetésén dolgoztak a szövetségben az utánpótlás-nevelés számára, pozitív diszkriminácóban részesítenék a tősgyökeres franciákat a több nemzetiségűekkel szemben, illetve a technikásabb játékosokat a "robosztusabb színesbőrűekkel" szemben.

A Mediapart nevű honlapon szivárogtatták ki a francia szövetség egyik vezetőségi értekezletén elhangzottakat, ahol Laurent Blanc is jelen volt, és határozott véleményt képviselt:

"Az a helyzet, hogy a feketék erősebbek, és magasabb növésűek. Ez így van, ez tény. Isten a tanúja, hogy mennyien vannak az utánpótlásközpontokban, a futballiskolákban (mármint a feketék, a szerk.). Úgy gondolom más feltételrendszert kell kigondolnunk, olyat, amelyik jobban kedvez a mi kultúrkörünkbe tartozóknak" - mondta Blanc az ülésen.

Az edző később nem is kívánta cáfolni a cikk tartalmát, elismerte, az arab származású és színesbőrű futballisták arányának csökkentéséről szólt a vita, de hozzátette, csakis a francia futball jövőjének érdekében tervezték a játékosmegfigyelés és kiválasztás kritériumainak megváltoztatását.

A francia futballszövetség (FFF) és a sportminisztérium is vizsgálatot indított az ügyben, csütörtökön hallgatta meg két grémium is Blanc-t. 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu