BL-győztes csatár érkezik Újpestre

Szerző: shLétrehozva: 2009. augusztus 24. 11:26
Elképzelhető, hogy Újpest labdarúgóklub megtalálta a nemrégiben Belgiumba igazoló csatár Tisza Tibor utódját. Az illető pedig nem is akárki, a Bayern Münchennel 2001-ben Bajnokok Ligája-diadalt ünneplő, világbajnoki ezüstérmes Carsten Jancker.


A harmincnégy éves, majd két méter magas csatár kedden vagy szerdán érkezik Újpestre, hogy esetleges szerződtetéséről tárgyaljon a klubvezetőkkel. Nem kizárt, hogy már a héten megállapodás születik az ügyben - közölte a SportHirado.hu megkeresésére Nemes Károly, a klub sajtófőnöke.

Amennyiben létrejön a megállapodás, a német válogatottal 2002-ben világbajnoki ezüstérmet szerző játékos már a vasárnapi Haladás elleni bajnokin bemutatkozhat a Szusza Ferenc stadionba kilátogató szurkolók előtt.

A negyedik kerületieknek azután lett szükségük egy új támadó igazolására, miután Tisza Tibor a Royal Antwerp együtteséhez igazolt kölcsönbe.

Jancker az 1. FC Kölnben kezdte pályafutását, ezt követően KEK-döntőt játszhatott a Rapid Wien színeiben. Ezután a Bayern München szerződtette, ahol hat idényt is eltöltött, miközben négy Bundesliga elsőséget, valamint Bajnokok Ligája diadalt is ünnepelhetett a bajor klubbal. Megfordult az Udinese, a Kaiserslautern, valamint a Shanghai Shenhua együttesénél is.

A korábbi harmincháromszoros német válogatott csatár legutóbb az osztrák bajnokságban szereplő Mattersburg csapatában szerepelt, ahol azonban az előző idény végén felbontották a szerződését nem megfelelő erőállapota miatt. Magyar vonatkozású érdekesség, hogy a jelenleg a nyolcadik helyen álló klub a zalaegerszegi Waltner Róbertet szerződtette a helyére.

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu