Berlusconi tapsolna a Kaká-Inter duónak!

Szerző: shLétrehozva: 2010. szeptember 10. 11:00
Miután Zlatan Ibrahimovic az Interből egy barcelonai kitérővel a Milanhoz került, elképzelhető Kaká a másik utat járja be egy közbeiktatott madridi megállóval. A piros-feketék elnöke, Silvio Berlusconi a BBC Sportnak adott interjújában elárulta, nem zavarná, ha a klub korábbi emblematikus figurája éppen a városi riválisnak folytatná pályafutását.


„Mindig is imádtam a Milant, de most különösen erősnek érzem kötődésemet, mert az elmúlt két évben sem (Carlo) Ancelotti, sem Leonardo idején voltak kétségeim" – kezdte az olasz miniszterelnök.

„Fájt, hogy nem élünk a rendelkezésre álló forrásokkal megfelelően. Jelenleg (Massimiliano) Allegri hozza meg a végső döntést a keret nyújtotta lehetőségek és a sérültek száma szerint, de én is elmondtam neki, hogyan képzelem el a Milan kezdőcsapatát."

Berlusconitól megkérdezték, mit szól ahhoz, hogy a Manchester Cityhez nemrég távozott Mario Balotellit összeboronálták az egyesülettel, de erre csak annyit mondott, még pletyka szintjén sem hallott az egészről.

Ezzel szemben némileg többet fűzött hozzá egy másik szóbeszédhez, miszerint a Real Madridnál szenvedő Kaká kölcsönben az Internél köthet ki: „Minden játékos oda igazol, ahova akar, ha Kaká az Intert választja, megtapsolom őket, mert egy nagyszerű futballistát vesznek meg."

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu