Bajner Bálint remekel a West Hamben

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 7. 11:47
A román FC Libertytől az angol West Ham Unitedhez szerződő Bajner Bálint hétfőn érkezett meg a patinás londoni egyesülethez. Azóta a felnőtt, a tartalék és az utánpótláscsapat edzéseit egyaránt látogatja. Saját korosztályában már szerdán bizonyított, egy 4-1-re megnyert felkészülési találkozón két góllal vette ki a részét a „kalapácsosok" sikeréből.


 

Bajner Bálint bámulatos bemutatkozással büszkélkedhet: háromszoros terhelés mellett is kétszeresen bizonyított. A West Ham Unitednél hétfő óta a felnőttek, a tartalékok és az utánpótláskorúak tréningjén is meggyőző intenzitással küzd, szerdán pedig már éles bevetésen is kitett magáért. Élt is nyomban a lehetőséggel, a korosztályos csapatban a Luton Town ellen 4-1-re megnyert edzőmeccsen kezdőként lépett pályára és kétszer is betalált.

 

„Mindkét gólt az első félidőben szereztem, az elsőnél egy beadás után az ötösről fejeltem a bal alsó sarokba, ezzel lett egy-null. Úgy tíz perccel később pedig szintén egy középre ívelést követően voltam eredményes, ekkor tizenkét méterről, kapásból lőttem a jobb felsőbe – elevenítette fel találatait a SportHirado.hu érdeklődésére az U19-es válogatottal Eb-bronzérmes középcsatár.

 

„Ezeken kívül is volt néhány lehetőségem a gólszerzésre, végül a 65. percben cseréltek le, mivel csütörtök délelőtt már a felnőtt csapatnál kellett edzésre jelentkeznem – folytatta a nagykorúvá csak november 18-án váló ifjú titán. – Szerencsére jól kijövök a csapattársakkal, máris befogadtak a srácok. Mindenki gratulált a meccs után, úgy érzem, a lehető legjobb helyre kerültem."

 

Bajner Bálint nem akármilyen tapasztalatokkal gazdagodhat napról napra, a nagycsapat gyakorlásain Alan Curbishley menedzser vezényszavait a West Ham klasszisaival karöltve követheti. Craig Bellamyt, Kieron Dyert, vagy éppen Lee Bowyert aligha kell bárkinek is bemutatni.

 

„A sztárokról legyen elég annyit megjegyeznem, hogy mindennap teljes erőbedobással küzdenek, és nagyon rendesek az összes fiatallal, velem is – tette hozzá Bajner. – A kommunikációval sincs gond, az alapvető dolgokat értem, és egy keveset már beszélek is angolul. Hamarosan belejövök."

 

A magyar futballista Észak-Londonban, Romfordban lakik egy családnál, amely rajta kívül egy másik játékosnak is biztosítja a szállást és az étkezést. A ház és az edzőközpont közti távolság megtétele alig több öt percnél. Bajner Bálint a magyar ételektől igencsak eltérő ízvilágú angol konyhát is kedveli, akárcsak Londont, de eddig még nem volt elég szabadideje a hétmilliós metropolisz bebarangolására.

 


AZ ÚTVONAL: PRÁGA-LONDON-KAIRÓ!
A csehországi U19-es Európa-bajnokságon Bajner a magyar válogatott négy mérkőzéséből hármon jutott szóhoz. A bolgárok legyőzésének (1-0) csupán külső szemlélője lehetett, a címvédő spanyolokkal szembeni diadalból (1-0) viszont már csereként beállva vehette ki a részét. A csoportkör zárónapján kezdőként lépett pályára a majdani győztes németek ellen (1-2), az olaszokkal szembeni elődöntőben pedig újfent csereként vetette be Sisa Tibor. Teljesítményéről összességében elmondható, meggyőzte a szövetségi edzőt arról, hogy érdemes vele számolni 2009-ben, az U20-as egyiptomi világbajnokságon is. Ugyanakkor azt is leszögezhetjük, vannak még bőven tartalékai, ennél jóval többre is képes lehet címeres mezben.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu