Bajnai háríthatja Orbán lövését

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 1. 10:03
Orbán Viktornak komoly riválisa akadt. Nem csak a politikai életben, még a futballpályán is. A Felcsút igazolt labdarúgója - és egyben elnöke - után újabb vezető politikusról derült ki, hogy nemcsak a a Parlamentben, hanem a zöld gyepen is képes bravúrokra. A jelenleg miniszterelnök-jelölti szerepben tetszelgő Bajnai Gordon ugyanis a Budapest-bajnokságban szereplő 43-as Építők kapusa. Csapattársa, Weitzinger Imre a SportHirado.hu-nak elmondta, igazi baráti társaságot alkotnak, amelynek egyik lelkes tagja a 41 éves politikus.


Pikáns csatákról álmodozhatnánk, ha eljátszanánk a gondolattal, hogy a Felcsút és az Építők egy osztályban, esetleg egy megyében vitézkednének.

Orbán Viktorról már korábban is köztudott volt, hogy nem csak nézni szereti a focit, hanem kergeti is a labdát. A Felcsút SE és a Puskás Ferenc Akadémia jelenlegi elnöke ugyan manapság már ritkán húz sípcsontvédőt és stoplist a lábára, ám továbbra is igazolt labdarúgója a Fejér megyei együttesnek. Korábban másodosztályú bajnoki mérkőzéseken is szerepet kapott lakhelye csapatában. 

Amit azonban kevesen tudnak, hogy a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumot vezető Bajnai Gordon is rendelkezik klubtagságival. Bár a legújabb miniszterelnök-jelölt az utóbbi években előtérbe helyezte politikai pályafutását, ám nem hagyta cserben csapatát, a 43-as Építőket sem.  A Budapest-bajnokság másodosztályában szereplő fővárosi egylet ugyanis - ha Bajnai ideje is úgy engedi - bármikor számíthat 41 éves kapusára. 

Weitzinger Imre még csak néhány éve csapattársa Bajnainak, ám kérdésünkre elárulta, hogy barátja amikor csak tud, lemegy az edzésre. 

"Mostanában természetesen kevesebb ideje jut a focira, de amikor ráér, mindig jelen van. Tavaly még rendszeresen védett a csapatban. Akik nem ismerik őt eléggé, azoknak érdemes elmondani, hogy egy nagyon szerény, szelíd emberről van szó. Ha felhúzza a mezt, akkor csak a sportra összpontosítva, lelkesen teszi a dolgát. Ahogy mindannyiunknak, úgy neki is a legkedvesebb hobbija a futball. Szerencsére nagyon családias a hangulat, ő se éreztette soha velünk, hogy milyen sikeres politikus."

Weitzinger felvetésünkre elmondta, a kiscsapat körül egyáltalán nincs felhajtás, dacára annak, hogy Bajnai 2007 óta a magyar kormány tagja.

"Nem tudok ilyesmiről. De ez valóban egy kiscsapat, mindannyian fizetünk tagdíjat, hiszen még ezen a szinten is kell pályabérletet és nevezési díjakat fizetni. Igazából az érdeklődés sem nőtt meg irántunk ő miatta. Úgy is mondhatnám, hogy továbbra is a kispadnak játszunk."

Persze, ha a realitások talaján maradunk, el kell tekintenünk a politikusok párharcától a futballpályán, s marad számukra a Tisztelt Házban folytatott küzdelem.   

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu