Arsenal: „kilőtte” ellenfelét az ifjonc

Szerző: shLétrehozva: 2011. február 1. 11:19
Egyre bizonyosabb, hogy a mindössze 21 éves Wojciech Szczesny véd majd a következő hetekben az Arsenalban, többek között az FC Barcelona elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőben is. A 21 éves kapus honfitársa, Lukasz Fabianski ugyanis olyan súlyos vállsérüléssel bajlódik, hogy még a műtéti beavatkozás is elképzelhető. A legfurcsább, hogy a rutinosabb futballista éppen az ifjonc miatt dőlt ki…


 

Fabianski hétfőn Németországba utazott a végső diagnózis megállapítására: ha elkerülhetetlen az operáció, akkor ebben a szezonban már nem térhet vissza.

„Az a legrosszabb, hogy miattam sérült meg…A Manchester City elleni találkozó (január 5. – a szerk.) előtti bemelegítés során olyan erővel lőttem kapura, hogy a vetődés közben alaposan beverte a vállát. Szépen védett, de a mérkőzés után kiderült, nagy a baj. Jobb lett volna, ha nem hárítja a lövésemet” – jelentette ki Szczesny.

A 21 éves játékos december 13-án az Old Traffordon mutatkozott be a Premier League-ben, mindezidáig három bajnoki és két FA-kupa találkozón védett az Arsenalban. De hamarosan minden eddiginél nehezebb feladat vár rá…

„Kezdek megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy én lépek pályára a Barcelona ellen. Arsene Wenger kijelentette, most én vagyok az első számú kapus” – jegyezte meg Szczesny.

A fiatalember a szezon elején még csak harmadik volt a rangsorban Manuel Almunia és Fabianski mögött. A spanyol formahanyatlása után a két lengyel játékos megelőzte, most pedig Szczesny mögött Almunia vár a bevetésre. Hosszú szünet után egyébként vasárnap a Huddersfield elleni kupameccsen ismét a hispán állt a ketrec előtt.

„Az én példám is bizonyítja, villámgyorsan változik a helyzet a futballban. Három hónapja még én voltam a világ legfrusztráltabb kapusa: nem játszottam, nem voltak jók a kilátásaim, azt sem tudtam, kapok-e új szerződést. Már a távozáson elmélkedtem, most pedig én vagyok a világ legboldogabb kapusa…”

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu