Angol morális válság, német belharcok

Szerző: shLétrehozva: 2010. szeptember 6. 16:02
A keddi Európa-bajnoki-selejtezős játéknap Wayne Rooneyról szól majd, az angol válogatott támadója magánéleti tévelygése miatt vasárnap ismételten a sport- és bulvárlapok címlapjára került. A németeknek a futballpályán kell javulniuk a Belgium elleni futballhoz képest, ez fokozottan igaz a portugálokra. A csoportunkban előre leosztottnak látszanak a kártyák.




A keddi játéknap legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzéséhez Bázelig kell kalandoznunk, és nem is pusztán azért, mert Anglia vendégeskedik a St. Jakob Parkban.

A Háromoroszlánosoknál is egy bizonyos játékosra lesz kíváncsi mindenki: Wayne Rooney magánéleti botrányával magára haragította egész Angliát, és ingatag mentális állapota miatt az sem borítékolható, hogy Fabio Capello beveti első számú ászát.

Az olasz szakember jelenleg úgy véli, a támadó jól viseli a megpróbáltatásokat, de hogy valóban szerepet ad-e neki a meccsen, azt csak nem sokkal a kezdés előtt dönti el.

Ha az Elefántbébi nem is tud lendíteni a csapat szekerén, Jermain Defoe még mindig bevetésre készen áll. Akárcsak legutóbb pénteken, Bulgária ellen, amikor egy laza hármast hintett a Wembleyben.

Mi, magyarok azért persze az E-csoport találkozóit nézzük inkább kigúvadt szemekkel, még akkor is, ha lefutottnak látszanak a keddi összecsapások: San Marino szinte kizárt, hogy Malmőben meglepje Svédországot, de a Moldovában zakózó finnek is rázós kilencven perc elé néznek a hollandok vendégeként a rotterdami De Kuipban.

A francia futball rég nem látott mélységekbe zuhant a vb-fiaskó, majd a pénteki, Fehéroroszország elleni vereséget követően, és a fejekben talán még Laurent Blanc sem tud rendet vágni.

Az Eb-selejtező nyitókörében Florent Malouda kapta meg a csapatkapitányi karszalagot, ám összefogni ő sem tudta a teljesen szétesett társaság benyomását keltő Kékeket.

A boszniai pokolban ráadásul a legjobb formát futó csapatok is megszenvednek, hát még Franciaország!  

Az észtek három nappal ezelőtt kis híján csőbe húzták Olaszországot, ám az újjáalakult Squadra Azzurra a saját hajánál fogva kirántotta magát a csávából, és három perc alatt fordított Tallinnban.

A feröeriek ellen aligha kell ennyire megszenvednie, és az új szövetségi kapitánynak, Cesare Prandellinek arra is lesz alkalma, hogy új embereket kipróbáljon, netán beépítsen a csapatába.

Portugáliában összehívták a válságtanácsot a Ciprus elleni, hazai 4-4 után, amelynek nyomán Ricardo Carvalho arra jutott, stabilizálni kell a védelmet.

Törekvését nem segíti, hogy Fábio Coentrao, valamint a csapatkapitány, Cristiano Ronaldo megsérült, így minden bizonnyal nélkülük kell helytállniuk a luzitánoknak Oslóban.

Nehézkesen, mindössze egy góllal nyert Németország Belgiumban, az a játék talán még Azerbajdzsán ellen sem vezetne eredményre.

A csapaton belül folynak a harcok, elég, ha arra gondolunk, a csapatkapitányi karszalagon Philipp Lahm és Michael Ballack marakodik éjt nappallá téve.

Toni Kroos és Lukas Podolski harcában a kezdőcsapatba kerülés a tét. A Bayern München középpályása a Kicker magazinon keresztül üzent, és arra ösztönözte Joachim Löwöt, hogy mellette döntsön.

A kapitánynak még egy napja van, hogy rendet vágjon a Nationalelf öltözőjében.


EB-SELEJTEZŐK, A KEDDI JÁTÉKNAP ÉRDEKESEBB MÉRKŐZÉSEI:
A-csoport:
Németország-Azerbajdzsán, 20:45 óra, Köln, vezeti: Markus Strömbergsson (svéd)
C-csoport:
Olaszország – Feröer-szigetek, 20:50, Firenze, vezeti: Alekszej Kulbakov (fehérorosz)
D-csoport:
Bosznia-Hercegovina - Franciaország, 21, Szarajevó, Felix Brych (német)
E-csoport:
Svédország-San Marino, 20, Malmö, vezeti: David Mckeon (ír)
Hollandia-Finnország, 20, Rotterdam, Alekszej Nyikolav (orosz)
MAGYARORSZÁG-Moldova, 20:30, Budapest, vezeti: Libor Kovarik (cseh)
G-csoport:
Svájc-Anglia, 20:45, Bázel, vezeti: Nicola Rizzoli (olasz)
H-csoport:
Norvégia-Portugália, 20:30, Oslo, Laurent Duhamel (francia)

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Capello és Ferguson retteg Rooney miatt
Fabio Capello szövetségi kapitány csak az utolsó pillanatban dönt arról, hogy Wayne Rooney pályára lép-e az angolok Svájc elleni keddi Európa-bajnoki selejtezőjén. Egy, a játékoshoz közel álló forrás szerint a válogatott vb-je...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Nem aggódik Blanc a francia blama miatt
Bár a francia labdarúgó-válogatott óriási meglepetésre odahaza kapott ki 1-0-ra Fehéroroszországtól Eb-selejtezőn, Laurent Blanc szövetségi kapitánynak esze ágában sincs kongatni a vészharangokat. A szakember a sajtót is erre...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Francia bukás, angol diadal - focikörkép
VIDEÓK! Ott folytatta a francia nemzeti tizenegy, ahol a katasztrofálisra sikerült vébén abbahagyta, a Stade de France-ban szenvedett vereséget Fehéroroszország ellen péntek este az Eb-selejtezők első fordulójában. A portugálok...
Tovább a teljes cikkhez »

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu