Amikor nem örülnek az ellenfél bukásának

Létrehozva: 2011. december 9. 16:40
BUNDESLIGA- ÉS LIGUE 1-KÖR ELŐTT. Sokmilióan készülnek már lélekben és fizikailag a közelgő Karácsonyra, de az európai futballvilág klasszisai még várhatnak a pihenőre. Német- és Franciaországban is teljes bajnoki fordulót rendeznek, sőt még az ünnepek előtt is pattog majd a labda. A Bundesligában éllovas Bayern München és a Ligue 1-ben listavezető Montpellier vezetői eközben az esélyekkel foglalatoskodnak, ki-ki a maga szempontja alapján próbál a jövőbe tekinteni.


 

NÉMETORSZÁG:

A Bayern rosszul jár a BVB BL-búcsújával

Mindkét együttes vereséggel zárta a Bajnokok Ligája csoportkörét, de míg a Bayern München így is első helyen került a nyolcaddöntőbe, addig a Bundesligában címvédő Borussia Dortmund csak negyedik lett, így elesett az Európa-liga folytatástól is. Na ez az, aminek egyáltalán nem örül a bajorok klubelnöke!

„A Borussia Dortmundnak mostantól csak a bajnokságra kell összpontosítania. Így pihenhetnek és edzhetnek, amikor mi majd átutazzuk Európát…” – mondta Uli Hoennes.

Valószínű, hogy a BVB is szívesen vállalta volna tavaszra is a hétközi BL-feladatokat, de a vártnál szerényebb teljesítményt nyújtott a legrangosabb európai sorozatban. Még a búcsú sem sikerült szépen, hiszen hazai pályán kapott ki 2-0-ról 3-2-re az Olympique Marseille-től.

A Bayern München 15 forduló után mindössze 1 ponttal előzi meg a Borussia Dortmundot, ez pedig komolyan aggasztja a klubelnököt.

„Sajnos nem tudtunk nagyobb előnyt szerezni a szezon első hónapjaiban. Nekünk rosszul jön, hogy a Borussia Dortmund kiesett a Bajnokok Ligájából…”

A Bayern vasárnap a VfB Stuttgart vendége lesz, a BVB pedig fogadja az 1. FC Kaiserslauternt. Előfordulhat, hogy ismét helycsere történik a tabellán, mint a legutóbbi körben…

BUNDESLIGA, A 16. FORDULÓ MŰSORA:
PÉNTEK:
Hertha BSC - FC Schalke 04 20:30
SZOMBAT:
Werder Bremen - VfL Wolfsburg 15:30
1. FSV Mainz 05 - Hamburger SV 15:30
1. FC Nürnberg - 1899 Hoffenheim 15:30
1. FC Köln - SC Freiburg 15:30
FC Augsburg - Bor. Mönchengladbach 15:30
Hannover 96 - Bayer Leverkusen 18:30
VASÁRNAP:
Borussia Dortmund - 1. FC Kaiserslautern 15:30
VfB Stuttgart - Bayern München 17:30
A BUNDESLIGA ÁLLÁSA:
1. Bayern München 15 10 1 4 38-9 +29 31
2. Borussia Dortmund 15 9 3 3 30-10 +20 30
3. Bor. Mönchengladbach 15 9 3 3 24-10 +14 30
4. FC Schalke 04 15 9 1 5 31-21 +10 28
5. Werder Bremen 15 8 2 5 26-25 +1 26
6. Bayer Leverkusen 15 7 4 4 22-19 +3 25
7. VfB Stuttgart 15 6 4 5 22-17 +5 22
8. Hannover 96 15 5 6 4 19-23 -4 21
9. Hertha BSC 15 4 7 4 22-23 -1 19
10. 1899 Hoffenheim 15 5 3 7 16-18 -2 18
11. Hamburger SV 15 4 5 6 20-26 -6 17
12. 1. FC Köln 14 5 2 7 22-31 -9 17
13. VfL Wolfsburg 15 5 2 8 21-30 -9 17
14. 1. FSV Mainz 05 14 4 4 6 21-27 -6 16
15. 1. FC Nürnberg 15 4 3 8 14-26 -12 15
16. 1. FC Kaiserslautern 15 3 5 7 11-19 -8 14
17. SC Freiburg 15 3 4 8 20-31 -11 13
18. FC Augsburg 15 2 5 8 13-27 -14 11
A GÓLLÖVŐLISTA ÉLCSOPORTJA:
1. Mario Gómez Bayern München 13 (3 büntető)
1. Klaas-Jan Huntelaar FC Schalke 04 13 (3)
3. Claudio Pizarro Werder Bremen 11 (1)
3. Lukas Podolski 1. FC Köln 11 (2)
5. Robert Lewandowski Borussia Dortmund 10 (0)
5. Marco Reus Bor. Mönchengladbach 10 (0)
7. Papiss Cissé SC Freiburg 9 (1)
8. Mohammed Abdellaoue Hannover 96 8 (3)
8. Mario Mandžukić VfL Wolfsburg 8 (1)
8. Franck Ribéry Bayern München 8 (0)

 

 

FRANCIAORSZÁG:

 

BL-álmok Montpellier-ben

Hétközben három együttes is képviselte – felemás sikerrel – a Ligue 1-t a Bajnokok Ligájában, és természetes, hogy mások is kedvet kaptak ehhez a kalandhoz. A listavezető Montpellier korábban csak a második ligában nyert pontvadászatot, vagyis nem ismerhette meg a BEK vagy a BL levegőjét.

Most sem ez a csapat a topfavorit – még távolról sem -, hiszen a dúsgazdag PSG, valamint a címvédő Lille és a sokkal rutinosabb Olympique Lyon is a nyomában lohol, minimális hátránnyal. De a középpályás Remy Cabella azért reménykedik.

„Nem lep meg a jó szereplésünk, hiszen erősek vagyunk, játékban és lélekben is! Rengeteg gólt szerzünk. Megérdemeljük a mostani első helyet, nem is adhatjuk fel a harcot a megtartásáért. Már álmodunk a Bajnokok Ligájáról…” – mondta a 21 éves futballista.

A Montpellier HSC 16 forduló után 3 ponttal előzi meg a PSG-t. Sokan gondolják úgy, hogy Cabella és a góllövőlistát vezető Olivier Giroud hosszú távon is a francia futball elitjében lehet. Utbbit már több nagycsapat is megkörnyékezte, de a legfrissebb hírek szerint januárban biztosan nem hagyja el az együttest. Giroud egyébként nemrég a francia válogatottba is meghívást kapott.

 

LIGUE 1, 17. FORDULÓ:
SZOMBAT:
AS Nancy - AC Ajaccio 19:00
Stade Rennes - Stade Brest 19:00
AS Saint-Étienne - SM Caen 19:00
FC Sochaux - Paris Saint-Germain 19:00
Toulouse FC - Évian Thonon Gaillard 19:00
Valenciennes FC - Montpellier HSC 19:00
Olympique Marseille - Girondins Bordeaux 21:00
VASÁRNAP:
AJ Auxerre - OGC Nice 17:00
Lille OSC - Dijon FCO 17:00
FC Lorient - Olympique Lyon 21:00

 

A LIGUE 1 ÁLLÁSA:
1. Montpellier HSC 16 11 3 2 36-17 +19 36
2. Paris Saint-Germain 16 10 3 3 29-17 +12 33
3. Lille OSC 16 8 7 1 27-15 +12 31
4. Olympique Lyon 16 9 2 5 28-19 +9 29
5. Stade Rennes 16 8 4 4 27-21 +6 28
6. Toulouse FC 16 7 5 4 17-15 +2 26
7. Olympique Marseille 16 6 6 4 22-16 +6 24
8. AS Saint-Étienne 16 6 6 4 19-19 0 24
9. FC Lorient 16 6 5 5 17-18 -1 23
10. SM Caen 16 5 4 7 23-25 -2 19
11. Évian Thonon Gaillard 16 4 7 5 21-23 -2 19
12. Girondins Bordeaux 16 4 7 5 19-21 -2 19
13. FC Sochaux 16 4 6 6 21-30 -9 18
14. Dijon FCO 16 5 3 8 17-29 -12 18
15. Stade Brest 16 2 10 4 17-18 -1 16
16. AJ Auxerre 16 3 6 7 22-26 -4 15
17. Valenciennes FC 16 3 5 8 16-19 -3 14
18. OGC Nice 16 3 5 8 14-17 -3 14
19. AS Nancy 16 3 5 8 12-20 -8 14
20. AC Ajaccio 16 1 5 10 15-34 -19 8
A GÓLLÖVŐLISTA ÉLCSOPORTJA:
1. Olivier Giroud Montpellier HSC 12 (1 büntető)
2. Kevin Gameiro Paris Saint-Germain 8 (1)
3. Bafetimbi Gomis Olympique Lyon 7 (0)
3. Nenê Paris Saint-Germain 7 (5)
3. Loïc Remy Olympique Marseille 7 (1)
3. Alain Traoré AJ Auxerre 7 (0)
7. Pierre Aubameyang AS Saint-Étienne 6 (0)
7. André Ayew Olympique Marseille 6 (0)
7. Benjamin Corgnet Dijon FCO 6 (0)
7. Yoan Gouffran Girondins Bordeaux 6 (0)
7. Jirès Kembo-Ekoko Stade Rennes 6 (0)
7. Dennis Oliech AJ Auxerre 6 (0)
7. Javier Pastore Paris Saint-Germain 6 (0)
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu