A Videoton éledezik, Sousa hallgat

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 26. 19:16
Visszapillantó! A Videoton volt a hétvége nyertese a labdarúgó NB I-ben, a címvédő pénteki győzelmével értékes pontokat hozott a két meglógott éllovas, a meccsét az utolsó pillanatokban döntetlenre mentő Debrecen, illetve a 2-0-ra megégett Győr pároson. A SportHirado.hu összeszedte a hétvége slágertémáit, így e három csapaton kívül szó lesz a diósgyőri eufóriáról, a Fradi vesszőfutásáról, továbbá Paulo Sousa új frizurájáról és hallgatásáról is.


 

A Videoton éledezik, Sousa hallgat

Azok után, hogy hét forduló után három vereséggel állt a bajnok, utolsó három meccsén hét pontot gyűjtött. Sousa vezetőedző elégedetten értékelt a Zalaegerszeg legyőzése után: „Büszke vagyok a játékosaimra, megfelelően álltak a mérkőzéshez, jól játszottak. Bekezdtünk, végig igyekeztünk, és ez végül meghozta az eredményt."

Az új frizurával előálló szakember vasárnap a Harmadik Félidő című műsorban szerepelt, ám a slágertémának számító lefejelés-ügy valószínűleg előre megbeszélt forgatókönyv miatt nem került elő. Pedig szó volt taktikáról, a Magyarországra költözősésről, és a magyarok „eltűnéséről" is. A ZTE elleni 4-1 során kilenc légiós volt a Vidi kezdőjében...

Diósgyőri eufória

Nem hiába látogattak ki több mint 10 ezren Miskolcon a remeklő Győr elleni bajnokira, az újonc magyar szinten ritkán látható euforikus hangulatban győzött 2-0-ra. Ezzel egyrészt megszakadt a vendégek májusra visszanyúló tízmeccses veretlenségi sorozata, egyben a 2006-ig visszanyúló miskolci győzelmi szériájuk is a bajnokságban.

A siker és a hangulat láttán elragadhatná az embert a hév, ám Benczés László, a DVTK vezetőedzője kritikusan értékelt: „Lehetett volna több is közte, kicsit elégedetlen vagyok, amiért izgalmas volt végig a mérkőzés. Amikor kijöttünk a második félidőre a vezetés, az emberelőny tudatában nem az történt, aminek kellett volna. Nem mi irányítottunk, inkább az ETO akarata érvényesült egy ideig. Játszottunk már jobban is."

Örömre ennek ellenére bőven van ok, hiszen zsebben a három pont, amellyel sorozatban hat forduló óta veretlen a borsodi együttes és újoncként a negyedik tabellán.

A Fradinak Détárival sem megy

Hiába indult biztatóan Détári Lajos ferencvárosi pályafutása, hiszen egyből legyőzték a sereghajtó Zalaegerszeget, majd bár kikaptak Győrben, biztató játékot mutattak. Ezután jött a kecskeméti zakó, ami után kicsit az volt az érzése az embernek, mintha a hetek során mi sem változott volna az Üllői úton. A tréner ugyanakkor bizakodva értékelt:

„A csapat mindent megtett a győzelemért, sajnos ismét egyéni hibából kaptunk gólt. Ez már a második alkalom, amikor saját magunkat hoztuk nehéz helyzetbe. Dolgoznunk kell tovább, úgy érzem, a csapat mérkőzésről mérkőzésre javul, kiegyensúlyozott küzdelem folyt a pályán, sajnos játékunkból továbbra is hiányoznak a gólok.” 

Nem véletlenül beszélt Détári gólínségről, ez az, ami hiányzik a zöld-fehérek játékából: utolsó nyolc bajnokiján az együttes ötször gólképtelen maradt, összesen pedig hatnál jár tíz forduló alatt, ilyen keveset csak a ZTE lőtt, miközben a Loki már 21-nél jár.

Botladozó éllovasok

Egy percen múlott, hogy a kilenc fordulón át veretlen, összesen 18 győzelmet arató két éllovas, a Debrecen és a Győr ne egyszerre süljön be a hétvégén. A Győr ugyebár a Diósgyőr vendégekent égett meg, Csertői Aurél a SportTV-nek először csapatát méltatta, amely csaknem egy félidőt emberhátrányban játszott, majd elismerte, azért hibáztak is.

„Kilenc mezőnyjátékossal szenzációsan futballoztunk, voltak gólszerzései lehetőségeink. Lehet, hogy pénteken így kezdünk... Sajnos a kiállítást és a tizenegyest nehezen tudtuk elbírni, igaz, a második félidő nagyon pozitív volt. Komoly egyéni hibákat követtünk el, amikkel hátrányba hoztuk saját magunkat."

A Debrecen a 93. percben egyenlített Kaposváron, ám Kondás Elemér vezetőedző nem dramatizált: „A meccs végén nem volt dráma, az lett volna a dráma, ha nem szerzünk pontot. Rengeteg helyzetünk volt, ziccereket hagytunk ki, hol a gólvonalról rúgták ki a labdát, hol a kaposvári kapus védett hatalmasat – nem érdemeltünk volna vereséget."

A 10. FORDULÓ EREDMÉNYEI:
Videoton-Zalaegerszeg 4-1 (Walter Lee 31., Sándor Gy. 51., Alves 56., 71., ill. Máté 88.)
Kaposvár-Debrecen 1-1 (Jammeh 80., ill. Coulibaly 93. - 11-esből)
Újpest-Haladás 4-1 (Rajczi 34. - 11-esből, 37., Balogh 52., 92., ill. Schimmer 56.)
Paks-Pécs 4-4 (Sifter 22., Böde 25., 54., 89., ill. Bajzát 18., Nagy O. 48., 65., Petrók 79.)
Pápa-Vasas 0-0
Siófok-Honvéd 0-0
Kecskemét-Ferencváros 1-0 (Lencse 33.)
Diósgyőr-Győr 2-0
(Luque 16. - 11-esből, Seydi 59.; Kiállítva: Djordjevics 30.- Győr)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Debrecen 10 8 2 0 21-8 +13 26
2. Győr 10 8 1 1 17-7 +10 25
3. Bp. Honvéd 10 6 1 3 19-10 +9 19
4. Diósgyőr 10 5 3 2 16-10 +6 18
4. Pécs 10 5 3 2 17-18 -1 18
6. Videoton 10 5 2 3 16-6 +10 17
7. Kecskemét 10 4 4 2 18-12 +6 16
8. Pápa 10 4 2 4 10-10 0 14
9. Haladás 10 3 2 5 10-15 -5 11
10. Siófok 10 2 5 3 8-8 0 11
11. Paks 10 2 5 3 19-23 -4 11
12. Újpest 10 2 2 6 13-16 -3 8
13. Kaposvár 10 1 5 4 13-19 -6 8
14. Vasas 10 1 5 4 9-16 -7 8
15. Ferencváros 10 1 2 7 6-13 -7 5
16. Zalaegerszeg 10 0 2 8 5-26 -21 2
A GÓLLÖVŐLISTA ÁLLÁSA:
8 gólos: Danilo de Oliveira (Honvéd), Milan Perics (Kaposvár)
7 gólos: Adamo Coulibaly (Debrecen)
5 gólos: L’Imam Seydi (Diósgyőr), Böde Dániel (Paks), Melczer Vilmos (Siófok), André Alves (Videoton)
4 gólos: Bódi Ádám (Debrecen), José Luque (Diósgyőr), Vayer Gábor (Paks), Goran Marics (Pápa), Horváth Zsolt (Pécs), Nagy Olivér (Pécs), Rajczi Péter (Újpest)
A 11. FORDULÓ PROGRAMJA:
péntek:
Győr-Kecskemét 18 óra
szombat:
Honvéd-Paks 15 óra
Vasas-Újpest 17:30 óra
Pécs-Kaposvár 18 óra
Zalaegerszeg-Pápa 18 óra
Haladás-Siófok 18 óra
vasárnap
Debrecen-Diósgyőr 16 óra
Ferencváros-Videoton 18 óra
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu