A Man. United sztárja még nem tér vissza

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 11. 13:40
Antonio Valencia játékára az Arsenal ellen még nem számít Sir Alex Ferguson, de a mester elmondta: a szeptember óta sérült szélső rövidesen ismét pályára léphet. A szakember megígérte, a legerősebb csapatot küldi harcba szombaton.


 

A kulcsemberek kiesése alaposan megkeseríti a Manchester United életét: Pak Dzsi Szung, Nani és Rio Ferdinand sem egészséges, de Antonio Valencia sincs hadra fogható állapotban.

Az ecuadori szélső még szeptemberben szenvedett súlyos bokasérülést, és bár hetek óta az első csapattal edz, Sir Alex Ferguson még nem dobja be a mélyvízbe.

„Együtt készül az együttessel, edzőmeccseken is játszott, de semmit sem szabad siettetni. Hosszú időt kihagyott, holnap (szombaton) nem akarok kockáztatni” – nyilatkozta az MU menedzsere, aki Naniról a következőt mondta:

„Nagyon nehéz meghatározni a visszatérés dátumát. Még nem lehet megmondani, hogy a Bolton ellen felépül-e, de a nemzetközi szünet után (áprilisban) már számítanánk rá.”

Szombaton azonban még kupameccset vívnak a Vörös Ördögök, és bár Ferguson ilyenkor előszeretettel pihentetni kulcsembereit, ezúttal biztosra akar menni.

„Az Arsenal elleni meccsek mindig izgalmasak. Emellett adott a lehetőség, hogy elődöntőt játsszunk, ezért a legjobb csapatot küldöm pályára. A keddi (Marseille elleni BL-)mérkőzéssel még nem foglalkozunk.”

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu