A Loki-csatárt még nem kereste a Fradi

Szerző: shLétrehozva: 2010. január 20. 14:05
Bár Bartha Csaba, a Debrecen sportigazgatója megerősítette, a Ferencváros érdeklődik Oláh Lórát iránt, maga a támadó csak a sajtóból értesült a fővárosi lehetőségről. Ahogy azt már korábban is megírtuk, rajta kívül több Loki-játékos is távozhat a hajdúsági városból. Várhatóan napokon belül az érkezési oldalra írhatunk viszont két próbajátékon szereplő külföldi futballistát.


Oláh Lóránt az utóbbi félévben nem tudott magának biztos helyedt kiharcolni a DVSC kezdőcsapatában, így érthető, ha távozna. Nos, a Fradi már évek óta szeretné leigazolni az időközben magyar útlevelet is kapó labdarúgót. A zöld-fehérek jauárba ismét harcba szállnak a megszerzéséért. Ezt maga, Bartha Csaba is megerősítette a Debrecen hivatalos honlapján.

„A Ferencváros valóban vinné Oláh Lórántot. Várjuk a fővárosiak döntését, hogy elfogadják-e azt a kivásárlási árat, amit megszabtunk. Egy kiváló labdarúgóról van szó, sokat segített a csapatnak. Sajnos voltak olyan mérkőzések is, amikor többet vártak tőle a szurkolók és a szakmai stáb. Az elmúlt időszakban kevesebb lehetőséghez jutott, mint amit szeretett volna. Jelezte felénk, hogy ha van érdeklődő, akkor szívesen folytatná máshol a pályafutását.

Ha jobb lehetőséget talál egy másik csapatnál, akkor nem gördítünk akadályt a távozása elé, de nem feltétlenül szeretnénk tőle megválni. Ahogy már említettem, jó játékos, aki hasznos tagja lehet a Debrecennek. Együttesünknek tavasszal is több fronton kell helytállni, és biztos vagyok benne, hogy lenne lehetősége játszani, csak rajta múlik, mennyi szerepet kap" - mondta az igazgató.

Oláh a Nemzeti Sportnak elmondta, őt még nem kereste meg a Ferencváros. Hozzátette, kölcsönbe nem szívesen menne, ám ha hosszútávon számítanának rá, akkor lezárná pályafutása debreceni szakaszát.

Rajta kívül a Bodnár László és Szélesi Zoltán is távozhat a Lokitól, értük külföldről érdeklődnek. 

Egyelőre új arc még nincs a keretben (a kölcsönből visszarendelt Nagy Zoltánt leszámítva), próbajátékos annál inkább. A francia-portugál Antony Robic és kameruni Etogo Essama nagy valószínűséggel Herczeg András kezei alatt fejlődhet tovább. A jelenleg még a Kecskemét alkalmazásában álló Yannick ügyében továbbra is zajlanak a tárgyalások a két klub között. 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu