A lengyel kapitány kísérletezni akar…

Létrehozva: 2011. november 13. 18:29
Az olaszoktól elszenvedett pénteki 2-0-s vereség után Franciszek Smuda szövetségi kapitány nyolc helyen változtat wroclawi alapcsapatán, de ennek nem a rossz teljesítmény az oka…A szakvezető úgy véli, a magyarok elleni keddi poznani összecsapás ideális alkalom lehet arra, hogy kísérletezzen, mert most nem számít, milyen eredménnyel zárul a 90 perc.


 

Wroclawban csak Mario Balotelli góljáig játszott jól a jövő évi Európa-bajnokság társrendezőjének együttese, utána már erősen dadogott a gépezet. Az alapemberek közül Damien Perquis megsérült, míg Slawomir Peszko a kölni klubedző kérésére nem lép pályára a magyarokkal szemben.

„Huszonkét játékosnak küldtem meghívót erre a két találkozóra. Miért ne kísérletezzek idei utolsó mérkőzésünkön? Még a végeredmény kárára is…Legalább meglátjuk, miben kell javulnunk, milyen területeken állunk jól” – mondta Smuda.

A lengyel média úgy tudja, hogy az Arsenal sztárja, Wojciech Szczesny helyén a londoniak tartalékkapusa, Lukasz Fabianski jut szóhoz Poznanban. A védelem mellett a középpályássor és a csatársor is változik. Utóbbiból kimarad a Borussia Dortmund gólvágója, Robert Lewandowski. Némi meglepetés, hogy az előrejelzések szerint az olaszok ellen büntetőt hibázó, szintén dortmundi Lukasz Blaszczykowski ugyanakkor ismét a kezdőcsapat tagja lesz.

A lengyelek várható kezdőcsapata a magyarok ellen (vastagon, akik az olaszok ellen is a kezdőcsapatban voltak): Lukasz Fabianski - Grzegorz Wojtkowiak, Marcin Wasilewski, Arkadiusz Glowacki, Marcin Komorowski - Dariusz Dudka, Adam Matuszczyk - Jakub Blaszczykowski, Eugen Polanski, Maciej Rybus - Pawel Brożek.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu