A Chelsea új ásza beismerte bűnösségét

Szerző: shLétrehozva: 2009. július 7. 15:41
Jurij Zsirkov csak magát okolhatja azért, hogy nehezen érteti meg magát új csapattársaival. A Chelsea orosz középpályása ugyanis nem fogadta meg Roman Abramovics három évvel ezelőtti tanácsát, és nem tanult meg angolul, aminek most alaposan megissza a levét. A CSZKA-tól igazolt játékosnak már csak néhány napja van arra, hogy magára szedje legalább az alapszintű nyelvtudást.



Roman Abramovics régóta tervezgette, hogy Jurij Zsirkovot a Chelsea-hez viszi, a napokban pedig meg is egyeztek a CSZKA-val a klubcseréről.

A középpályás azonban nem vette komolyan a Kékek hónapok óta tartó közeledését, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy még most is csak néhány szót tud angolul, noha rövidesen edzésbe kell állnia a Stamford Bridge-en.

Zsirkov nem is feledkezett el a „meaculpáról”, és leszögezte, csak magának köszönheti, hogy a kelleténél nehezebben tud majd beilleszkedni új klubjába.

„Három évvel ezelőtt, 2006 májusában Roman Abramovics bejött a CSZKA Moszkva öltözőjébe az Orosz Kupa-döntő után, és odafordult hozzám. Azt mondta, ’Jurij, kezd el angolul tanulni!’ Én csak mosolyogtam, de sajnos azóta sem tettem semmit azért, hogy javuljon a nyelvtudásom.”

Legalább van mivel töltenie a nyári vakációját a válogatott játékosnak…
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu