Triplaesőben ázott el a Panathinaikosz

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 11. 21:48
Barcelonai sikert hozott a férfi kosárlabda Euroliga 7. fordulójának rangadója, miután a katalánoknak idegenben sikerült legyőzniük a görög Panathinaikoszt. A forduló érdekessége, hogy a pályára lépő összes spanyol csapat győzelemmel zárta a játéknapot.


 

Három különleges mérkőzéssel folytatódott a férfi Euroliga küzdelme. A keddi játéknapon az Unicaja és az Olympiakosz három negyeden át tartó védekező csatája után négy ponttal nyertek a spanyolok, míg szerdán az egyre jobb formába lendülő DKV Joventut Hernandez-Sonseca vezérletével zsinórban harmadik győzelmét aratta.

Az immáron Ricky Rubiot is a soraiban tudó DKV az olasz Lottomatica Rómát fektette két vállra.

Ezek a találkozók szinte eltörpültek a B csoport rangadója mellett, ahol a TOP16 közé jutást múlt héten kiharcoló Barcelona a Panathinaikosz félelmetes csarnokába látogatott.

Mindkét csapat bejelentkezett az évad elején az Euroliga-győzelemért, így az októberi, Katalóniában elszenvedett kellemetlen Pana-vereség (90-66) után a hazaiakat fűtötte a visszavágás tüze.

Váratlan kezdőötössel futott ki a Barcelona a pályára, hiszen meglepetésre kimaradt a csapatból az ex-Panathinaikosz sztár Jaka Lakovics, bekerült viszont a helyére a többnyire csak perceket kapó Victor Sada.

Xavier Pascual taktikája már az első percekben tökéletesen bejött, hiszen az alacsonyabb szerkezetű vendégek triplazuhataggal lepték meg a hazai csapatot. Félidőben tetemes, tizenegy pontos Barcelona-előnnyel vonultak az öltözőbe a csapatok.

A második félidőben nem tudott a görög csapat látótávolságon belül kerülni, sőt a Barca még növelni is tudta előnyét és ponttal sikerült győzniük a görög fővárosban.

A Barcelona 13 hárompontost süllyesztett el a hazaiak gyűrűjébe, gyakorlatilag ezzel döntötte el a találkozó sorsát.

Veresége ellenére a Panathinaikosz is biztos résztvevője a legjobb 16 csapatnak, mivel a Prokom nem tudta behúzni a saját találkozóját Franciaországban a Nancy ellen.


FÉRFI EUROLIGA, CSOPORTMÉRKŐZÉSEK, 7. FORDULÓ
A CSOPORT
Cibona (horvát) – Le Mans (francia) 89-70
Ld: Marshall 21, Caloway 18, Kus 11, ill. Bluthenthal 15, Koffi 14, Batista 12.
Unicaja (spanyol) – Olympiakosz (görög) 60-56
Ld: Kelati 16, Cabezas 9, ill. Printezis 12, Szkortszanitis 12, Bourousssis 10.
Air Avellino (olasz) – Maccabi Electra (izraeli) 72-86
Ld:Best 17, ill. Brown 26
B CSOPORT
Montepaschi Siena (olasz) – Zalgiris (litván) 100-93
Ld: Domercant 21, Lavrinovics 19, Kaukenas 17, ill. Marcuilis 21, Kalnietis 20, Woods 17.
Panathinaikosz (görög) – Barcelona (spanyol) 76-87
Ld: Batiste 21, Szpanulisz 13, Nicholas 11, ill. Andersen 22, Basile 16.
Nancy (francia) – Asseco Prokom (lengyel) 78-70
Ld: Morandais 18, Cox 16, Julian 13, ill. Ewing 20, Logan 19, Burrell 14.
C CSOPORT
DKV Joventut (spanyol) – Lottomatica Roma (olasz) 97-93
Ld: Wrigth 19, ill. Hutson 22
Alba Berlin (német) – Fenerbachce (török) 72-63
Ld: Sesay 17, McElroy 16, Jacobsen 11, ill. Turkcan 13, Savas 8.
Tau Ceramica (spanyol) – Union Olimpija (szlovén) 101-69
Ld: McDonald 21, Teletovics 13, San Emetero 12, ill. Zupan 15, Robinson 12.
D CSOPORT
CSZKA Moszkva (orosz) – Panioniosz (görög) 93-61
Ld: Smodis 15, Langdon 14, Kriyapa 14, ill. Ntikudisz 15, Cvetkovics 13, Zoroski 10.
Efes Pilsen (török) – AJ Milano (olasz) 74-67
Ld: Vujanic 20, Peker 19, ill. Bulleri 14, Rocca 11
Real Madrid (spanyol) – Partizan (szerb) 68-67
Ld: Reyes 15, Tomas 10, ill. Tripkovics 22, Velickovics 10.


 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu