Pécsi esély a nyitányon a Sopron ellen

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 21. 08:54
Kedden este Pécsett kezdi meg bajnoki szereplését a Soproni sÖrdögök férfi kosárlabdacsapata. A nyitányon nem Meszlényi Róbert együttese az esélyes, ám mindent egybevetve a nyolc közé jutást célozza meg a sörgyári csapat


A soproni együttes a felkészülés során két tornát is megnyert, különösen a Göcsej-kupán elért siker volt figyelemreméltó. A sÖrdögök szakvezetője, Meszlényi Róbert szerint a legjobb nyolc közé jutáshoz azonban bravúrra lenne szükség - de megpróbálja a gárda.


"Gyakorlatilag teljesen új csapatot kell építeni. Az előző évi keretből mindössze három játékos, Boldizsár Ferenc, Körtélyesi Gergely és Vesztergom Zsolt maradt a csapatnál. Lakatos Péter és Pojbics Szabolcs távozásával a magyar sorunk két rutinos játékost veszített, s helyükre nem túl tapasztalt, fiatal játékosok érkeztek. Nagy kérdés, ők mennyire tudnak felnőni a feladathoz, élni a lehetőséggel, mert az lesz bőven nekik."

 

A félkészülésről a következőket mondta Meszlényi:

"Próbáltunk kialakítani egy stílust, amely úgy tűnik, illik is a játékosállományhoz. Sajnos szerb centerünk, Bojan Ljubojevics gyakorlatilag csak a kezdésre esik be hozzánk, remélem, gyors és zökkenőmentes lesz a beilleszkedése. Jó mentalitású társaság jött össze, de ezzel együtt megítélésem szerint legalább nyolc-kilenc rivális erősebb játékoskerettel vág neki a bajnokságnak, mint mi."

 

És hogy milyen lehet az idei sÖrdögök? Ezt így látja az edző:

"Próbáljuk a gyors, pörgő, lendületes játékunkat játszani, amely remélem, tetszeni fog a soproni szurkolóknak. Azt remélem, hogy hazai pályán legalább mindenkinek méltó ellenfelei leszünk, sőt le tudunk győzni bárkit Sopronban. Bár rutinban, tapasztalat terén úgy érzem, az idei együttes gyengébb, mint a tavalyi volt, azért abban is bízom, idegenben sem ijednek meg a saját árnyékuktól a srácok."

 

A pécsi nyitány esélyeiről Meszlényi Róbert így vélekedett:

"A pécsi az egyik olyan csapat, amelynek a játékosállománya erősebb, jóval erősebb, mint a miénk, ráadásul Ljubojevics gyakorlatilag közös edzés nélkül lép majd pályára. A Pécsnek van három kiváló légiósa, valamint volt és jelenlegi válogatott játékosok egász sora áll Sztojan Ivkovics kollégám rendelkezésére, gondolok itt Wittmann Krisztiánra, Dénes Gáborra és a három centerrre, Bencze Zoltánra, Czigler Lászlóra és Grebenár Péterre. A pécsiek a közelmúltban egy edzőmeccsen simán nyertek ellenünk, tehát most ellenfelünk az esélyes. Csapatunk a felkészülés során már több meglepetést is szerzett, most az esélytelenek nyugalmával megint megpróbálunk valami hasonlót"

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu