„Összeszokunk és megverjük az oroszokat"

Szerző: shLétrehozva: 2009. május 25. 20:41
Mint ismeretes, Bujdosó Nóra, a magyar női kosárlabda-válogatott bedobója kétéves franciaországi légióskodás után hazatér és a jövőben ismét a MiZo Pécs együttesét erősíti majd. A 24 éves játékos bajnoki címmel és kupagyőzelemmel zárta le vendégjátékát Bourges városában. Az Európa-bajnokságra készülő kosaras honlapunknak elárulta, hazavágyott, örül, hogy ismét pécsi színekben játszhat majd. Emellett persze, szót ejtett a nemzeti csapat felkészüléséről is, egyértelműen hasznosnak ítélve az oroszországi vendégjátékot.


Alig érkezett haza Oroszországból a Rátgéber László vezette válogatott, máris utazhat Franciaországba, ahol egy nemzetközi tornán vesz majd részt. Ne is ugorjunk előre ekkorát, maradjunk az orosz útnál.

A nemzeti csapat felkészülésének fontos szakasza volt a kelet-európai túra, hiszen ha valami, az Európa-bajnokság címvédőjével játszott két meccs biztosan segítheti a hibák kiküszöbölésében a lányokat és a szakmai stábot. Már két hét sincsen hátra a lettországi Eb nyitányáig, így még ha fárasztó is volt az út, hasznosnak bizonyult.

Így látja ezt Bujdosó Nóra a csapat bedobója, aki nemrégiben csatlakozott társaihoz, miután eddigi klubjával, a francia Bourges-zsal megnyerte a bajnokságot és a kupát is.

„Nagyon jó, hogy létrejött ez a két mérkőzés és maga az utazás is. Mégiscsak az Eb címvédőjével találkozhattunk. Én úgy gondolom, hogy ha picit még jobban összeszokunk, akár meg is verhetjük az oroszokat. Most egyedül Sztyepanova nem volt ott a nagyobb klasszisok közül, tehát erős csapattal álltak ki. Partiban voltunk velük, főleg a második mérkőzésen.”

Még csak most tért haza a gallok földjéről a 24 éves játékos, ám máris utazhat vissza a szépséges Franciahonba, ahol a felkészülés folytatódik majd.

„Igyekszünk kijavítani a hibákat a hátralevő időben. Védekezésben és támadásban is át kell még vennünk egy-két dolgot. Utóbbiban még gyakorolni fogunk plusz egy támadásvariációt a meglévő háromhoz. De nekünk azért elsősorban a szerzett labdákból indulva kell lendületesen végigvezetnünk a támadásokat. Fiatal a csapatunk, ami úgy gondolom, hogy hosszú távon akár jól is jöhet. Akár az olimpiára is együtt maradhat ez a társulat.

Nekem még szoknom kell a légkört, hiszen később csatlakoztam a lányokhoz. Úgy látom, hogy alakul a csapat. Ez nem olyan, mint a Bourges, erős túlzással, nem csak egy játékos klasszisán múlik a siker. Mindenkinek száz százalékosan oda kell tennie magát. A maximumot kell nyújtanunk ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el. Még fáradtnak érzem magam, és ezt látom a többieken is, de az Eb-re rendben leszünk.”

Bármi is történjék a kontinenstornán, az biztos, hogy Bujdosó Nóra Pécsre tér majd haza. A fiatal játékos ugyanis kétéves légiósélet után ismét a baranyai megyeszékhelyen pattogtatja majd a labdát.

„Vágytam már haza. Hiányzott a család és a barátaim. Jó a csapat, így remélem, hogy szép eredményeket tudunk majd elérni. Itthon persze, a bajnoki cím és a kupagyőzelem a cél. Én nagyon remélem, hogy elindulhatunk az Euroligában. Őszinte leszek, nem szeretnék az Európa-kupában játszani.”

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu