Miskolcra is a nagyszebeni formát!

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 9. 14:06
Románia lesz a következő ellenfele a női kosárlabda-válogatottnak az Európa-bajnoki selejtező sorozatban. A mieink legutóbb Franciaországban, egy rendkívül szoros mérkőzésen, hosszabbításban maradtak alul 68-64-re. Nyilván a lányoknak rendkívül nehéz feladat feldolgozni egy ilyen vereséget, de túl sok idő nincs a „bánkódásra”, hiszen szerdán Miskolcon a románok ellen már is javítani lehet a mérlegen.


 

A magyar válogatott a hét elejétől már Borsodban készül a szerdai összecsapásra. Nincs veszve semmi, a listavezető franciákat sikerült megszorítani, és még él a remény a kontinensbajnoki szereplésre is.

 

Ehhez azonban az kell, hogy a vélhetően népes közönség biztatása mellett a magyar lányok minél nagyobb különbséggel győzzék le aktuális ellenfelüket.

 

A két csapat egyébként legutóbb augusztus 23-án, Nagyszebenben találkozott egymással, akkor Vajdáék 59-46-ra jobbnak bizonyultak a románoknál.

 

" Talán a kinti eredményből kiindulva sokan azt gondolhatják, hogy könnyű találkozó vár ránk – mondta Rátgéber László, szövetségi-kapitány. – Ez nem így van, minden mérkőzés más, nem szabad elhitetni magunkkal, hogy a kezdés előtt már legyőztük a románokat. Nehéz sorozat áll mögöttünk, de remélhetőleg friss lesz a csapat, és a miskolci közönség biztatása mellett sikerül nyernünk szerdán."

 


A Magyarország–Románia Eb-selejtező mérkőzésre a felnőttek 1000, a diákok és nyugdíjasok 600 forint ellenében juthatnak be. A pénztárakat délután négykor, a sportcsarnok kapuját pedig ötkor nyitják ki. A mérkőzés 18 órakor kezdődik, a találkozó szünetében pedig a Miskolc Steelers amerikai futballcsapata tart egy rövid bemutatót.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu