Nem volt partiban Dánia a svédekkel

Szerző: shLétrehozva: 2008. május 8. 23:03
Svédország nyolc gólt ütve feltörölte a jeget Dániával a Kanadában zajló jégkorong-világbajnokság középdöntőjének első összecsapásán. Az első két harmadban még úgy ahogy tartotta magát az esélytelenebb kiscsapat, de a záró részt három gyors góllal kezdő, rutinos, jó formában lévő játékosok sorát felvonultató svédek még ilyen arányban is megérdemelten győztek.


 

 

A svédek két győzelemmel és egy meglepetés-vereséggel - Svájc kapta el őket 4-2-re - zárták a csoportkört, míg a dánok az oroszoktól és a csehektől szenvedtek papírforma vereséget, hogy az olaszok sima, 6-2-es legyőzésével jussanak be a középdöntőbe.

 

 

A mérkőzés elején rögtön komoly nyomást gyakoroltak a svédek - a dánok ritka vendégek voltak az ellen kapujánál, mindössze egy veszélyes akciójuk akadt -, amely a kilencedik percben érett vezető góllá. A kapitány, Kenny Jonsson a jobbszélen a palánkhoz közel húzott el nagy lendülettel két dán védő mellett, majd kanyarodott a kapu elé, ahol keresztbe korcsolyázva higgadtan megvárta, amíg Peter Hirsch kapus is bemozdul, majd a kapuba lőtt.

 

A gól nem ültette a lendületben lévő svédeket, akik még a harmad vége előtt növelni tudták előnyüket: Marcus Nilson talált a dán kapuba nyolc méterről.

 

A második harmadban a dánok szívósan védekeztek a hajráig, akkor viszont megfeledkeztek Tony Martenssonról, akinek még meg is igazíthatta a korongot, mielőtt éles szögből kilőtte volna rövid, bal felső sarkot.

 

Ha egy üzlet beindul: alig telt el egy perc, amikor Fredrig Warg távoli lövéssel növelte csapata előnyét.

 

A záró játékrészben aztán teljesen megadta magát a dán együttes: négy perc alatt három gólt rámoltak be a svédek, jött is a dán kapuscsere. A Peter Regin sem úszta meg kapott gól nélkül… A végszó ugyan a dánoké volt, akik csak összehozták a becsületgólt, de a svédek ilyen arányú győzelme is megérdemelt.

 


QUEBEC, JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG:
KÖZÉPDÖNTŐ, 1. FORDULÓ, E-CSOPORT:
Svédország - Dánia 8-1 (2-0, 2-0, 4-1)
Gólszerzők: 8:47 K. Jonsson (Weinhandl, Martensson), 15:33 M. Nilsson (K. Jonsson, Wallin), 35:35 Martensson (Weinhandl, Ledin), 36:44 Warg (Stralman), 40:41 Fabricius (Backstrom), 41:48 Weinhandl (Martensson, Ledin), 43:55 Wallin (M. Nilson, Ekman), 50:14 Martensson (Weinhandl), ill. 54:32 Degn (S. Lassen, S. Hansen)
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu