Elrontották a listavezető újévi partiját

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 1. 12:42
Hosszabbításban aratott 3-2-es győzelmet a Minnesota Wild a Nyugati főcsoportot vezető San José Sharks felett az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szerdai játéknapján. Gólgazdag találkozón tartotta otthon a pontokat a Calgary Flames az Edmonton Oilers ellen.


Hét mérkőzéssel zárta az NHL a 2008-as esztendőt, az újévi partinak azonban a San José Sharks játékosai biztos nem tudtak teljes szivükből örülni. Ugyan a nyugati főcsoport élén zártak, ám az utolsó fordulóban nem várt vereség érte őket Minnesotában.

 

A Wild kétszer is vezetett rendes játékidőben, ám az utolsó pillanatban a cseh Milan Michalek révén egyenlített a Sharks, a hosszabbítást viszont már nem élte túl az első helyezett: Brent Burns vette be a vendégek kapuját.

 

Az utolsó harmadban fordított a maga javára mérkőzését a Calgary Flames, amelyet rendesen megizzasztott az Edmonton Oilers. A hazaiak két hősnek, Jarome Iginlának és Michael Cammallerinek köszönhetik szezonbeli 22. sikerüket, akik egyaránt két gólt és három gólpasszt jegyeztek.

 

A keleti sereghajtó New York Islanders 4-2-es győzelemmel örvendeztette meg szurkolóit, de a Phoenix, a Carolina és a Dallas is otthon tartotta a pontokat. A játéknap egyetlen idegenbeli sikere a Columbus nevéhez fűződik, amely gól sem kapott az Anaheimtől.

 

JÉGKORONG, NHL EREDMÉNYEK:
New York Islanders Florida Panthers 4-2
Minnesota Wild San Jose Sharks 3-2 (hossz. u.)
Phoenix Coyotes Colorado Avalanche 3-1
Carolina Hurricanes Atlanta Thrashers 3-1
Dallas Stars New Jersey Devils 4-2
Anaheim Ducks Columbus Blue Jackets 0-2
Calgary Flames Edmonton Oilers 6-4
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu