F-1: Rosberg zseniális volt a Mercivel

Szerző: shLétrehozva: 2010. február 27. 17:11
Ismét változott a helyzet Barcelonában a 61. Formula-1-es világbajnokság előtti utolsó kollektív teszten: Mark Webber csütörtöki és Nico Hülkenberg pénteki, vagyis a Read Bull és a Williams részsikere után szombaton a Mercedes hívei örülhettek. A Michael Schumachert váltó Nico Rosberg ugyanis meggyőző fölénnyel előzte meg pilótatársait, mögötte Sebastien Buemi és Jenson Button került még a top3-ba. Felipe Massa csak az ötödik lett a Ferrarival.


Szó se róla, izgalmas és rendkívül változatos, mondhatni kiszámíthatatlan a mostani előidény. A valenciai nyitányon ugyan a Ferrari verhetetlen volt, de azóta alaposan megváltozott a helyzet. Jerezben és Barcelonában is napról-napra változik az „erősorrend”, megjósolhatatlan, melyik csapat várja a legjobb formában a két hét múlva sorra kerülő bahreini idénynyitót.

Tény, a Brawn tavalyi parádéja után némi hiányérzetet jelenthettek az elmúlt hetek az utódcsapat Mercedesnél. A hétszeres Michael Schumacher, valamint Nico Rosberg sem szórta a tophelyezéseket. Picivel a német-finn klasszis volt a jobb, most pedig alaposan megijesztette riválisait. A mezőny legszorgalmasabb tagjaként 128 mért kört teljesített, és délelőtti 1:20,686-os idejével a legjobbnak bizonyult. Igaz, nem tudta „legyőzni” az újonc Nico Hülkenberg pénteki legjobbját (1:20,614).

Reuters
Buemi és a Toro Rosso Fotó: Reuters



A szombati mezőny jelentős része délelőtt futotta a gyors köröket, amikor rövidebb távra küldték ki a pilótákat. Délután már hosszabb etapokat teljesítettek a versenyzők, így nem is módosult sokáig a legjobbak sorrendje. Sebastien Buemi őrizte második helyét, megmutatva, a Red Bull kötelékét elhagyva önállóan is képes a Toro Rosso egy gyors kocsi elkészítésére.

A harmadik helyet a nap döntő részében versenyszimuláción résztvevő Jenson Button szerezte meg, bő másfél órával a leintés előtt repesztett 1:21,450-et.  Massa hasonló programot bonyolított le, így lett ötödik.

Reuters
A mosolygós világbajnok Fotó: Reuters



A Red Bull nem lehet elégedett, lévén az amúgy villámgyors Sebastian Vettel csak a nyolcadik helyen zárt.

Folytatás vasárnap, amikor Barcelonában befejeződik a szezon előtti tesztelés.

BARCELONAI TESZT, 3. NAP:
1. N. Rosberg Mercedes Grand Prix 1:20,686 p 128 kör
2. S. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:21,413 106
3. J. Button McLaren-Mercedes 1:21,450 105
4. R. Barrichello Williams-Cosworth 1:21,975 101
5. F. Massa Ferrari 1:22,344 115
6. V. Petrov Renault 1:22,523 68
7. A. Sutil Force India-Mercedes 1:22,606 61
8. S. Vettel Red Bull-Renault 1:23,254 51
9. J. Trulli Lotus-Cosworth 1:25,059 102
10. K. Kobajasi Sauber-Ferrari 1:26,216 105
11. T. Glock Virgin-Cosworth 1:26,305 31

 

BESZÁMOLÓINK A BARCELONAI TESZTELÉSRŐL:

MÁSODIK NAP: VILÁGBAJNOKOKAT ALÁZOTT AZ ÚJONC

ELSŐ NAP: MARK WEBBER KIMAGASLÓ EREDMÉNYE

BESZÁMOLÓINK A JEREZI TESZTELÉSRŐL:

NYOLCADIK NAP: JENSON BUTTON CSÚCSOT DÖNTÖTT

HETEDIK NAP: RED BULL-PARÁDÉ WEBBERREL

HATODIK NAP: ISMÉT AZ ESŐ VOLT AZ ÚR

ÖTÖDIK NAP: VETTEL, HAMILTON ÉS MASSA AZ ÉLEN

NEGYEDIK NAP: HAMILTON A VÉGÉRŐL REPESZTETT AZ ÉLRE

HARMADIK NAP: ÚJRA NYERT AZ ESŐ, HAMILTON A SOR VÉGÉN

MÁSODIK NAP -  DÖBBENET: VILÁGBAJNOKOKAT VERT KOBAJASI

ELSŐ NAP - AZ ESŐ ÉS NICO ROSBERG SIKERE

BESZÁMOLÓINK A VALENCIAI TESZTELÉSRŐL:

MÁSODIK NAP: MASSA ÚJRA REMEKELT

ELSŐ NAP: ERRE VÁRTUNK! MASSA ÉS SCHUMI A PÁLYÁN

HARMADIK NAP: EZ ÁM A CSATTANÓ! ALONSO AZ ÉLEN

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu