Vettel egy másik bolygón versenyez...

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 10. 15:01
Hiába a McLaren ereje és gyorsasága...Nem született trónfosztás az időmérő edzésen a 62. Formula-1-es világbajnokság Olasz Nagydíján, ismét a Red Bull ünnepelhetett a leintés után. A tavalyi világbajnok Sebastian Vettel hatalmas fölénnyel nyerte a Q3-at, idén 10. alkalommal indulhat vasárnap az élről. A német sztárt Lewis Hamilton, Jenson Button, Fernando Alonso és Mark Webber követte.


 

Három évvel ezelőtt még világszenzációt jelentett Vettel monzai edzésgyőzelme, most világszenzációt jelentett volna, ha nem szerzi meg az első helyet. A Red Bull német világbajnoka azonban ragaszkodott idei sikersorozatához, immár 10. alkalommal múlta felül a teljes mezőnyt.

Nem is kevéssel. A Q1 és a Q2 után még reménykedhettek a nagy ellenfelek, akik hullámzó teljesítményt nyújtottak. A McLaren mindvégig ott volt az élmezőnyben, a többiek azonban küszködtek. Mark Webber egyedüliként az élmezőnyből már használt motorral teljesítette az időmérőt, a végére pedig a friss szett abroncsokból is kifogyott. Így esélye sem volt a pole-ra.

A Ferrari pedig csak néhány pillanatra tudta fokozni a szurkolótábor jó hangulatát. Fernando Alonso és Felipe Massa sem tudta felvenni a versenyt Vettellel és a két McLarennel. A végén még lett volna erre esély, de a maranellói csillagok ezúttal elmaradtak a várakozuásoktól.

A McLaren nagyjából elégedett lehet, Hamilton második és Button harmadik helye jó kiindulási pontot és helyet jelent vasárnapra. A két brit lemaradása egészen az utolsó gyors körös „fordulóig” minimális volt. De ekkor a wokingi kettős már nem tudott javítani, így hatalmasra duzzadt a különbség.

Vettel ugyanis a legvégén megmutatta, idén egyértelműen ő számít az időmérő edzések királyának. Már senki sem veszélyeztette első helyet, ehhez képest közel négy tizeddel növelte előnyét. Tét nélkül, „csak” a sebesség öröméért…Nem véletlen, hogy a címvédő ismét kitörő örömmel köszöntötte csapatát. Talán eszébe jutott, hogy 2008-ban is edzéselsőként nyert először az F1-ben.

Vasárnap azért jelentősen változhat a helyzet, a két DRS-zóna átírhatja a sorrendet. De az biztos, Vettelt kell legyőzni a diadalhoz a monzai Autodromo Nazionalén.
 

OLASZ NAGYDÍJ, IDŐMÉRŐ EDZÉS:
1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:22.275 p 15 kör
2. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:22.725 16
3. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:22.777 17
4. Fernando Alonso Ferrari 1:22.841 18
5. Mark Webber Red Bull-Renault 1:22.972 14
6. Felipe Massa Ferrari 1:23.188 17
7. Vitalij Petrov Lotus Renault 1:23.530 19
8. Michael Schumacher Mercedes GP 1:23.777 13
9. Nico Rosberg Mercedes GP 1:24.477 17
10. Bruno Senna Lotus Renault Idő nélkül a Q3-ban 20
11. Paul di Resta Force India-Mercedes 1:24.163 15
12. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:24.209 18
13. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:24.648 19
14. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1:24.726 16
15. Sergio Perez Sauber-Ferrari 1:24.845 17
16. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:24.932 18
17. Kobajasi Kamui Sauber-Ferrari 1:25.065 16
18. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:25.334 11
19. Jarno Trulli Team Lotus-Ferrari 1:25.647 12
20. Heikki Kovalainen Lotus-Renault 1:27.184 13
21. Timo Glock Virgin-Cosworth 1:27.591 9
22. Jerome d` Ambrosio Virgin-Cosworth 1:27.609 11
23. Daniel Ricciardo HRT-Cosworth 1:28.054 12
24. Vitantonio Liuzzi HRT-Cosworth 1:28.231 11

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Tovább gyorsult Vettel Monzában...
Kettős Red Bull-sikert hozott a harmadik szabadedzés a 62. Formula-1-es világbajnokság Olasz Nagydíján: Sebastian Vettel magabiztosan szerezte meg az első helyet Mark Webber, illetve a ferraris Felipe Massa előtt. Lewis Hamilton...
Tovább a teljes cikkhez »


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Sebastian Vettel "hátát" nézte a mezőny
A nap legjobb idejét ugyan Lewis Hamilton érte el - még délelőtt -, de a második szabadedzésen már a címvédő és idén magabiztosan vezető Sebastian Vettel volt a legjobb a 62. F1-es világbajnokság Olasz Nagydíján. A német...
Tovább a teljes cikkhez »


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Lewis Hamilton ráijesztett ellenfeleire
A McLaren-Mercedes fölényét hozta az első szabadedzés a 62. F1-es világbajnokság Olasz Nagydíján: az utolsó körében is javító Lewis Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak Jenson Button, valamint a két red bullos, a címvédő...
Tovább a teljes cikkhez »


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Button a McLarennél 2012 végéig
A jövő év végéig a McLaren csapatát erősíti a sorozat 2009-es világbajnoka, a brit Jenson Button - erősítette meg a Formula-1-es istálló pénteken....
Tovább a teljes cikkhez »


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Októberben volán mögé ülhet Kubica!
Már több mint fél év telt el a szörnyűséges ralibaleset óta, de az F1 lengyel versenyzőjének még várnia kell arra, hogy ismét versenyautót vezessen. De a legfrissebb hírek szerint már nem sokáig, októberben ugyanis próbára...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu