Sebastian Vettel "hátát" nézte a mezőny

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 9. 15:35
A nap legjobb idejét ugyan Lewis Hamilton érte el - még délelőtt -, de a második szabadedzésen már a címvédő és idén magabiztosan vezető Sebastian Vettel volt a legjobb a 62. F1-es világbajnokság Olasz Nagydíján. A német klasszis mögött a McLaren 2008-as világbajnoka, valamint az összetettben hétszer győztes Michael Schumacher végzett.


 

Délelőtt félelmetesnek tűnt Lewis Hamilton fölénye, hiszen a brit sztár közel 1 mp-es előnnyel végzett az élen. Ráadásul nem egy gyors körről volt szó, a 2008-as világbajnok ugyanis legalább négyszer javított legjobbján, utoljára a leintés pillanatában.

Délutánra megváltozott a helyzet, Hamilton már közel sem játszott olyan fontos szerepet, mint délután. A tesztelés nagy részében ugyanis Seba Vettel vezetett, igaz ideig-óráig úgy tesztett, meglepetés születhet. Bő félórával a vége előtt ugyanis Felipe Massa és Michael Schumacher neve állt a lista legelején.

Vettel aztán „összekapta” magát a lágyabb keverékű abroncsokon, végleg visszavette az első helyet. Hamilton ezután került előtérbe, feljött a második helyre, de többre már nem futotta. A legvégén már nem is módosult az élmezőny sorrendje.

Meglepetést jelent Michael Schumacher harmadik helye, noha már Belgiumban megmutatta, főleg a versenyen, hogy korai lenne a visszavonulásáról beszélni. A hétszeres világbajnok imádja Monzát, sok éven át ünnepelték itt a Ferrari szurkolói.

A maranellói csapat egyelőre a helyes beállítások meglelésén dolgozik, de Massa negyedik és Fernando Alonso ötödik helye már sokat ígér szombatra és vasárnapra.

 

OLASZ NAGYDÍJ, MÁSODIK SZABADEDZÉS:
1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:24.010 p 37 kör
2. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:24.046 21
3. Michael Schumacher Mercedes GP 1:24.347 39
4. Felipe Massa Ferrari 1:24.366 33
5. Fernando Alonso Ferrari 1:24.433 31
6. Mark Webber Red Bull-Renault 1:24.468 32
7. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:24.508 30
8. Sergio Perez Sauber-Ferrari 1:25.097 39
9. Kobajasi Kamui Sauber-Ferrari 1:25.182 37
10. Bruno Senna Lotus Renault 1:25.325 38
11. Vitalij Petrov Lotus Renault 1:25.450 31
12. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:25.496 39
13. Paul di Resta Force India-Mercedes 1:25.683 37
14. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:25.758 29
15. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:26.202 36
16. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1:26.353 40
17. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:28.347 5
18. Jarno Trulli Lotus-Renault 1:28.559 32
19. Heikki Kovalainen Lotus-Renault 1:28.605 32
20. Timo Glock Virgin-Cosworth 1:28.804 25
21. Vitantonio Liuzzi HRT-Cosworth 1:29.162 34
22. Nico Rosberg Mercedes GP 1:29.184 29
23. Jerome D\'Ambrosio Virgin-Cosworth 1:29.622 34
24. Daniel Ricciardo HRT-Cosworth 1:29.841 7

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Lewis Hamilton ráijesztett ellenfeleire
A McLaren-Mercedes fölényét hozta az első szabadedzés a 62. F1-es világbajnokság Olasz Nagydíján: az utolsó körében is javító Lewis Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak Jenson Button, valamint a két red bullos, a címvédő...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu