Nihat: Helyén volt a szívünk Svájc ellen

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 12. 12:55
A török labdarúgó-válogatott csatára, Nihat Kahveci úgy véli, a gárda olyannyira lendületbe jött a svájciak elleni 2-1-re megnyert mérkőzésen, hogy a csehek sem tudják majd megállítani őket az A csoport harmadik fordulójában. Az Emre Belözoglu sérülése miatt csapatkapitánnyá előlépő támadó elégedett a házigazda ellen mutatott játékkal, és társaihoz hasonlóan ő is derűlátó az utolsó kör előtt.


„Számítottunk arra, hogy nagyon nehéz lesz legyőzni Svájcot. Az eső nagyon megnehezítette a dolgunkat, de egy pillanatra sem adtuk fel, és ennek meg is lett az eredménye” – nyilatkozta a Villarreal csatára.


„Többször is nehéz helyzetbe kerültünk a mérkőzésen, de mindannyiszor talpra tudtunk állni. Ha így küzdünk a csehek ellen, kétség sem férhet a továbbjutásunkhoz.”


Hamit Altintop, a szerdán fantasztikus formában játszó jobbhátvéd szerint csapatának nem kedvezett a zord időjárás, de erejüket mutatja, hogy gyorsan alkalmazkodni tudtak a körülményekhez.


„Az első percekben még a saját stílusunkban tudtuk játszani, ám ahogy rákezdett az eső, változtatnunk kellett – mondta a Bayern München labdarúgója. – Fatih Terimmel (a válogatott szövetségi kapitányával) a rövidpasszos játékot gyakoroltuk, de a talaj alkalmatlan volt arra, hogy a svájciak ellen ezzel a taktikával operáljunk.”


A félidőben becserélt Mehmet Topal úgy véli, Hakan Yakin gólja után egy kicsit megroggyant a csapat, és ha kétgólos hátrányba kerültek volna a "félholdasok", nem biztos, hogy fel tudnak állni a padlóról:


„A bekapott gól sokat ártott a csapat moráljának, de Fatih Terim addig mondogatta, hogy ne adjuk fel, ne adjuk fel, amíg mi is elhittük, megfordíthatjuk a meccset. És láss csodát: megcsináltuk.”


Kazim Kazim a szerencsének is tulajdonítja, hogy török győzelemmel zárult a találkozó: „Ellenfelünk is megszerezhette volna a három pontot, de ezúttal jól gazdálkodtunk a helyzeteinkkel. Innentől kezdve a sorsunk a saját kezünkben van. Egyszerű a képlet: meg kell vernünk Csehországot!”


A csoport rangadóját, a Törökország-Csehország találkozót június 15-én, kedden rendezik, ezzel egyidőben, 20:45-kor kerül sor a komoly téttel már nem bíró Svájc-Portugália összecsapásra.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu