Kranjcar: Senki sem állhatja utunkat!

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 20. 17:23
Horvátország-Törökország. Ízlelgetvén a második negyeddöntő párosítását, egyben biztosak lehetünk: egyik fél sem ismer lehetetlent, mindkét együttes a végsőkig űzi-hajtja a labdát és egymást – így nem csoda, ha a csoportjukból továbbjutottak. Az önbizalomtól duzzadó horvát labdarúgó-válogatott élete formájában érzi magát, és nem fél senkitől.


Slaven Bilic legénységét mi, magyarok is láthattuk, szomszédaink utolsó felkészülési állomásként választották Budapestet, és 1-1-gyel a tarsolyban vándoroltak az Európa-bajnokságra. Ott aztán Ausztriát még szerencsével, a németeket parádéval, a lengyeleket pedig az Eb-k történetének első veseátültetett gólszerzőjével, Ivan Klasniccsal a soraikban győzték le.

 

Ez aztán a „bemutatkozás”, csettinthettek is a horvát szurkolók, kedvenceik százszázalékos produkciója valóban megsüvegelendő. A torna legfiatalabb szövetségi kapitánya, a mindössze 39 esztendős Bilic összerakta övéit, a horvátok élnek, mint hal a vízben.

 

Míg az előzetes latolgatások csupán az egyik titkos esélyesként tartották számon Modricékat, addig mára már az egyik érem megszerzésének lehetőségét sem zárják ki a szakavatottak.

 

Bilic „vett” egy-két jó kapust, Stipe Pletikosa és Vedran Runje egyaránt megbízható teljesítményt nyújt, ketten összesen egy gólt kaptak a B csoport találkozóin. Aztán következik a Josip Simunic vezette betonvédelem, a Darijo Srna, Luka Modric, Niko Kovac, Niko Kranjcar alkotta középső régió és a „vérebként” harapó Ivica Olic, Mladen Petric kettős. Az angolok egyikőjükre sem emlékeznek szívesen...

 

Nos, a négyesből a cseheket fantasztikus hajrával, csupaszív futballal likvidáló Törökország következik a horvátoknak, és azonos mentalitású két csapatról lévén szó, kiegyenlített erők küzdelme várható. Péntek este első ízben találkozik kontinenstorna negyeddöntőjében egymással a két fél a bécsi Ernst Happel Stadionban: 1996-ban Goran Vlaovic góljával a csoportmeccseken nyert 1-0-ra a dél-európai alakulat.

 

„Horvátország optimista!” - írja a helyi sportsajtó, amely, mint arról cikkeznek, már nem a „sötét ló” kategóriában tetszeleg, sokkal inkább rettegett ellenfélként aposztrofálják őket a riválisok.

 

A horvátoknak a siker receptjéhez mindenük megvan, az összeszokott, diadalittas együttes bármeddig eljuthat – eddig csak az 1996-os Eb-n játszhattak a négy közé jutásért Slaven Biliccsel a soraikban, ám akkor 2-1-re kikaptak a későbbi győztes németektől. Erőnlétileg és technikailag is képzettek ahhoz, hogy görög mintára meglepetést okozzanak.

 

Szövetségi kapitányuk péntek este minden bizonnyal a kezdőbe nevezi a térdsérüléséből felépülő Ivan Rakiticet és újra ott lehet a pályán a himnuszoknál Srna és Niko Kranjcar is.

 

„Ez a gárda megérdemli, hogy itt legyen, és készen áll a további küzdelmekre – jelentette ki Kranjcar. – Az, hogy továbbléptünk a csoportból, önbizalmat adott nekünk, és ha át tudjuk menteni formánkat erre a negyeddöntőre, senki sem állhatja utunkat a döntő felé. Mivel a törökök elleni összecsapás a középpályán fog eldőlni, érzek annyi kvalitást a csapatban, hogy legyőzzük őket.”

 

A Bilic-legénység térdsérülései miatt nem számíthat a védő Dario Knezevicre és a csatár Igor Budanra. Amennyiben ismét sikerrel járnak a déli szomszédok, a portugálverő Németországgal meccselhetnek a döntőbe jutásért jövő szerdán.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu