Zürich ad otthont az álommérkőzésnek

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 13. 18:04
Amit eddig csak sejteni lehetett, az csütörtökön biztossá vált: Evander Holyfield és Nyikolaj Valujev december 20-án a svájci Zürichben lép szorítóba. A két gigász egészen pontosan a 13 ezer néző befogadására alkalmas Hallenstadionban méri össze erejét a Boksz Világszövetség (WBA) címéért, és amennyiben az amerikai bokszoló kezét emelik a magasba, minden idők legidősebb világbajnokát ünnepelhetjük a személyében.


 

Csütörtökig kellett várni arra, hogy minden egyes részletre fény derüljön a december 20-i Holyfield-Valujev szupermeccs kapcsán. Korábban már csak az volt a kérdés, Németország vagy Svájc rendezi-e meg az ütközetet, ám mint azt bejelentették, a zürichi Hallenstadionban néznek farkasszemet a felek.

A kihívóra kis túlzással az újdonság erejével hathat a bunyó, 2007. október 13-a óta ugyanis egyetlen egyszer sem lépett ringbe, és kérdéses, milyen erőnléti állapotban várja az újabb megméretést.

Az öklöző azonban több szempontból sem mondhatott nemet a kecsegtető ajánlatra; Holyfieldre nehéz idők járnak, már ami a piszkos anyagiakat illeti. A bíróság előírta, gyermeke iskoláztatására százezer dollárt kell elkülönítenie, és jelzálog terhelte házától is rövid úton megszabadíthatják.

És ha még ez sem elég: függő ügyei miatt bármelyik pillanatban lesújthat rá a törvény vasszigora, és seperc alatt valamelyik bizalomgerjesztőnek egyáltalán nem nevezhető börtönben találhatja magát.

Valujev ennek ellenére nem veszi félvállról a Holyfield elleni összecsapást, és elmondása szerint fokozott figyelemre lesz szüksége, hogy visszaverje ellenfele támadási kísérleteit: „Nagyon komolyan veszem a meccset. Tíz évvel ezelőtt egy percig sem gondoltam, hogy egy napon egy ilyen bajnokkal léphetek szorítóba, egy vágyam teljesülhet Zürichben.”

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu