„Transzvesztiták verték meg Kurnyikovát”

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 30. 10:23
Akik az egykori teniszbálvány, Anna Kurnyikova testi épségéért aggódnak, megnyugodhatnak, sőt még csak botrányba sem keveredett a már 28 éves szépség, egy szójátékba annál inkább. A póker szellemessége révén Anna Kurnyikova nem más, mint az A-K (ász-király), a transzvesztiták becenevet pedig az A-4-re (ász-négy) használják, szintén nem véletlenül. Ötlettárunk persze nem merül ki ennyivel. Ha valaha pókerezett már, biztosra vehető, hogy „hápogtak kacsák” a kezében, „lőtt már ki rakétákat”. Mi több, „küzdött már Michael Jordannel”, „hengerelt Wayne Gretzky segítségével”, vagy éppen „dalra fakasztotta a Jackson Five-ot”.


Tekintse meg minden igényt kielégítő pókerszótárunkat - ITT!

Anna Kurnyikova 1994-es betörése a tenisz világába hirtelen tömegeket vonzott a lelátókra, a televíziók képernyője elé, aztán igazán nagy játékos soha nem lett belőle. Teljesítményét nemcsak a szakértők, hanem bizony a pókeresek is előszeretettel emlegetik, ugyanis elnevezték róla az A-K (ász-király) lapot.

 

Hogy miért? Egyrészt nevének kezdőbetűiből, másrészt a játékosok szerint ez a kombináció pont olyan, mint Kurnyikova: „Amilyen jól néz ki, annyira ritkán nyer.” Akik pedig a kártyában is jártasak, tudják nem járunk messze az igazságtól. Mégis miért bántanák szegény játékost a transzvesztiták?

 

Például akkor, amikor A-4-gyel (ász-néggyel) próbáljuk legyőzni az A-K-t. Ha az A-4-gyet kézhez kapjuk és először meglessük, úgy tűnik mintha ász párral (legjobb kezdőlap a pókerben) lenne dolgunk, aztán észleljük nem egészen. Így erről a lapról nem hiába mondják, nem az, aminek először látszik. Csakúgy, mint a transzvesztiták.

 

Első hallásra a kacsáknak, de a hattyúknak sem sok köze van a pókerasztalhoz, mégis óráról órára ott „hápognak” valamelyik játékos kezében. Nem véletlen, mert a 2-2 (kettes párról) van szó.

 

Ha már a vízközelben járunk, egy vitorláshajóról is a kártya jut eszünkbe, amely 4-4 (négyes párt) villan fel agyunkban. A parton mászó rákokon is fantáziálunk, az ollóikra a 3-3 (hármas pár) emlékeztet.

 

Doyle Brunson egy legenda és egy kártya neve is  

A képzeletbeli tengerben eközben cápák üldöznek halakat, pókernyelvre fordítva rutinos játékosok látják el a szerencséjükben bízó, képzetlen ellenfelek baját.

 

Ha téliesre fordul az időjárás, elménk akkor sem nyugszik. A jégen a hóemberek (8-8, nyolcas pár) figyelik, amint Wayne Gretzky (mezszámáról, 9-9, kilences pár) hokiütője (7-7, hetes pár) lövésre lendül.

 

A vízparton azon morfondírozunk, vajon biciklivel (A-5 sor), rakétával (A-A, ász pár) vagy egy menő légitársasággal (American Airlines A-A) folytassuk. Végül egy városban kötünk ki, ahol éppen Jennifer Lopez (K-3, J-Lo) koncertezik, a szembelévő színházban pedig ballerinák (2-2, kettes pár) ropják a táncot.

 

Minket azonban csak egy dolog foglalkoztat, vajon a negyedik vagy az ötödik (pókerben a fourth illetve fifth street azaz a turn és a river) utcán található a híres kaszinó, ahol Doyle Brunson (10-2, mert ezzel nyert két vb-t) illetve Johnny Moss (A-10, kedvenc lapjáról) játszik.

 

Belépve a póker sallangmentes világa fogad minket és már meg sem lepődünk, ha a csúcs pár (over pair), kézbe pár (pocket pair), rongyok (rags) vagy egy hajó (full másik neve) akad a kezünkbe...

Tekintse meg minden igényt kielégítő pókerszótárunkat - ITT! 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu