Most 26 milliót vitt a magyar pókeres

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 2. 11:15
Két kiemelkedő győzelmet könyvelhettek el a magyar pókeresek a hétvégi jelentős online tornákon. A korábban 150 milliót nyerő frtk becenevű 25 éves székesfehérvári játékos ezúttal 4473 induló között nyerte a rangos PokerStars Sunday Warm-Upot. A számos élő és Internetes eredménnyel rendelkező ifjú Traply Péter újra bizonyított, egy 109 dolláros nevezési díjú viadalon aratott sikerével 8,2 millió forint ütötte a markát.


Az online póker több ezer fős mezőnyt felvonultató versenyein olyan ritka két egymást követő győzelem, mint a fehér holló. Ráadásul ha mindezt a legmagasabb színvonalat képviselő tornákon hajtja végre valaki, az már egyenesen példátlan.

 

A nem mindennapi bravúr Fyrtuk, más oldalakon frtk becenévre hallgató fehérvári pókerjátékos nevéhez fűződik, aki néhány héttel ezelőtt a Full Tilt Poker oldal egyik legkeményebb versenyén győzött, vasárnap pedig ismételni tudott.

 

Ezúttal 4473 fős sereg állt fel a startvonalhoz a heti rendszerességű PokerStars Sunday Warm-Upon, ahol 26 millió forint volt az első helyezett jutalma. Az indulók között volt több magyarral egyetemben frtk is, aki elsöprő fölénnyel húzta be a győzelmet.

 

Minden idők egyik legrövidebb ideig tartó döntő asztalán honfitársunk sorra végezte ki ellenfeleit, a végső párbajban pedig egy dáma drillre fejlődő QJ-val nyerte a rangos viadalt. Frtk jutalma az elismerés mellett 26 millió forint, további öröm, hogy and217 fedőnév alatt a harmadik helyet is magyar játékos szerezte meg.

 

A virtuális valóságban Bélabácsi néven ügyködő, a világranglistán is előkelő helyen álló Traply Péter egy 109 dolláros nevezési díjú tornán aratott győzelmével 8,2 millió forintos nyereménnyel gazdagodott.

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu