Csapás jöhet az illegális sportfogadásra

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 2. 09:50
Az illegális sportfogadás a doppinghoz hasonló mértékben veszélyezteti a sport tisztaságát. Nemzetközi összefogásra, sürgős együttes fellépésre van szükség – jelentette ki Jacques Rogge elnök a NOB Végrehajtó Bizottságának legutóbbi ülése után. A kijelentést tettek követték, és március 1-jére a nemzeti olimpiai bizottságok, a nemzeti sportszövetségek, sportszervezetek, kormányok, az ENSZ, az illetékes szervezetek és az Interpol képviselőit hívták meg Lausanne-ba.


A sport tisztaságát veszélyeztető, korrupciókra, csalásra csábító illegális sportfogadások visszaszorítására összehívott fórumot Rogge elnök nyitotta meg. Beszédében emlékeztetett arra, hogy a NOB már jó néhány éve felfigyelt ezekre az illegális fogadásokra.

Az etikai kódexben 2006-ban minden olimpiai résztvevő számára szigorúan megtiltották s egyben örökös kizárást helyeztek kilátásba azok számára, akik az olimpiai versenyekkel kapcsolatban bármilyen sportfogadáson részt vesznek.

A helyzetet – a NOB elnöke – egyébként rendkívül kényesnek ítélte, hiszen megfelelő ellenőrzés mellett folyó állami sportfogadások több országban a sportélet legnagyobb támogatói közé tartoznak. A tiltott, illegális fogadások elleni egységes nemzetközi fellépést azonban a fórum résztvevői rendkívül sürgősnek ítélték. Általában az ellenőrzés szigorítását szorgalmazták, sürgetve, hogy legyen nemzetközileg lehetőség az illegális sportfogadások szervezői, és résztvevői elleni büntetőjogi felelősségre vonásra.

Erre egyébként követendő példa is akad, a napokban érkeztek a hírek Pakisztánból, az illegális sportfogadások több szervezőjének letartóztatásáról.

– A jogi fellépéssel teljes mértékben egyetértünk – hangoztatta Rogge elnök. S az Interpol képviselőinek véleményét idézve elmondta, hogy éves viszonylatban már mintegy száznegyvenmilliárd dollárra emelkedett az elsősorban a Távol-Keleten virágzó illegális sportfogadások összege.

A fórum nemzetközi testület mielőbbi létrehozását határozta el. Ez a testület a sport, a kormányok, nemzetközi szervezetek és az Interpol képviselőiből alakulna, és gyors feladatuk lenne a nemzetközi egyetértéssel kidolgozott széles körű fellépés az illegális sportfogadások visszaszorítására. (mob.hu)

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu