KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "NOB"
A NOB-elnök köszöntötte Taricsot 2013. szeptember 24. 14:19 Thomas Bach, a NOB elnöke levélben köszöntötte a szeptember 23-án 100. életévét betöltő vízilabda olimpiai bajnok Tarics Sándort.
 
Nagy tervei vannak a NOB-elnöknek 2013. szeptember 11. 12:00 Érzelmileg túlfűtött nap volt - jellemezte megválasztásának napját Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) új, kilencedik elnöke. Az 59 éves, tőrvívóként 1976-ban olimpiai bajnok német sportdiplomata keddi, bemutatkozó sajtótájékoztatóján azt mondta: nem akar sokáig ünnepelni, sok terve van, amelyek elsősorban a sportolók érdekeit szolgálják majd. A tauberbischofsheimi jogász úgy fogalmazott, szeretné ismét elsőszámú szemponttá tenni a versenyzők jólétét, és a NOB-ot egy erősebb gazdasági erővé fejleszteni.
 
A NOB felfüggesztette India tagságát 2012. december 4. 18:43 A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) felfüggesztette az Indiai Olimpiai Bizottság (IOA) tagságát többek között azért, mert kormányzati nyomásra olyan pályázó maradt egyedüli jelölt az IOA főtitkári tisztségére, aki tavaly 11 hónapot töltött őrizetben korrupció miatt.
 
Hosszabbított a NOB főszponzora 2012. január 13. 11:36 A McDonald’s 2020-ig meghosszabbította szponzorációs szerződését a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal. A két fél nem hozta nyilvánosságra a megállapodás részleteit, amely vélhetően dollár százmilliókban mérhető. A cég 1976 óta a NOB szponzora, ez a hagyomány a 2014-es szocsi téli, a 2016-os Rio de Janeiró-i nyári, a 2018-as pjongcsangi téli, valamint a 2020-as nyári játékokon is folytatódik. A McDonald’s a hetedik top-szponzor a NOB-nál, amely 2020-ig hosszabbított. Korábban a Coca-Cola, a Dow Chemical, a General Electric, az Omega, a Procter&Gamble és a Visa tett így. A mostani megállapodás bejelentését az Innsbruckban rendezendő első ifjúság téli olimpia nyitónapjára időzítették.
 
Megvan a NOB új elnöke? 2011. október 26. 19:40 Már eldőlt, hogy ki lesz a 2013-ban távozó Jacques Rogge utódja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöki posztján - legalábbis ezt mondta szerdán Mario Vazquez Rana, a NOB végrehajtó bizottságának tagja.
 
Komoly tartalékok a NOB-nál 2011. július 7. 15:07 Jacques Rogge elnök a szervezet dél-afrikai ülésén azt mondta, hogy a 2010-es 563 millióról 592 millióra (109,52 milliárd forint) nőtt a tartalék, ami 2001-ben még csak 105 millió volt. Ez az összeg arra szolgál, hogy egy olimpia elmaradása esetén is tovább tudjon működni a NOB a következő játékokig.
 
Csapás jöhet az illegális sportfogadásra 2011. március 2. 09:50 Az illegális sportfogadás a doppinghoz hasonló mértékben veszélyezteti a sport tisztaságát. Nemzetközi összefogásra, sürgős együttes fellépésre van szükség – jelentette ki Jacques Rogge elnök a NOB Végrehajtó Bizottságának legutóbbi ülése után. A kijelentést tettek követték, és március 1-jére a nemzeti olimpiai bizottságok, a nemzeti sportszövetségek, sportszervezetek, kormányok, az ENSZ, az illetékes szervezetek és az Interpol képviselőit hívták meg Lausanne-ba.
 
„Nincs veszélyben az olimpia” 2011. január 25. 16:03 A legnagyobb oroszországi repülőtéren hétfőn elkövetett terrortámadás ellenére a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) biztos abban, hogy a 2014-es szocsi téli olimpián a hatóságok garantálni tudják a vendégek és a sportolók biztonságát.
 
A NOB-elnök elégedett a 2010-es évvel 2010. december 24. 11:28 Jacques Rogge megítélése szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és az ötkarikás mozgalom minden tekintetben sikeres, jó évet zár 2010-ben. A NOB-elnök, akinek az esztendőt értékelő nyilatkozatát a Magyar Olimpiai Bizottság honlapja közölte pénteken, úgy látja, hogy a nyitány a Vancouverben rendezett téli olimpiával kiválóan sikerült.
 
NOB: üzenet a csalóknak 2010. október 26. 13:16 A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egy új szabályzattal hadat üzent a világméretűvé vált fogadási csalások mögött álló bűnszervezeteknek. A NOB acapulcói ülésén a nemzetközi sportági szövetségek és az egyes országok ötkarikás szervezetei kézhez kapták azt az iránymutatást, melynek alapján a sportban büntethetővé válnak a tiltott fogadásokra vetemedő sportolók, edzők és tisztségviselők.
 
Következő »
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu