Palik Lászlóék még mindig a Fókuszban

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 16. 21:45
Huszonötödikként ért célba at autósok között a Palik László-Darázsi Gábor (Nissan) kettős 2009-es Dakar-rali utolsó előtti 753 kilométeres szakaszán, ezzel összetettben maradt a duó a tizenkettedik. Az etapot Juan Roma (Mitsubishi) nyerte, de a versenyen továbbra is Giniel de Villiers (Volkswagen) vezet, előnye tizenhat perc. Liszi Lászlóék (Mitsubishi) a negyvenhatodikok lettek, míg Szalay Balázséknak (Opel) nem sikerült a pénteki nap. A motorosok versenyében Dési János (KTM) a harmincharmadik helyet szerezte meg.


Több ezer kilométer után a versenyzők elsőrangú fizikai kihívás elé néztek az utolsóelőtti szakaszon. A szakma legjobb pilótáinak érdemes volt a pozícióik megtartására koncentrálniuk, míg az amatőröknek nem volt szabad beleesniük a túlzott önelégültség csapdájába.

 

Az összetettben a fantasztikus eredménynek számító tizenkettedik helyen álló Palik-Darázsi kettős negyvenkilencedikként vágott neki a szakasznak, a 386. kilométerhez érve csupán hét perc és negyvenhárom másodperc volt a magyar páros hátránya. Ezzel a napi eredménylistán a huszonnyolcadik helyen álltak. A hajrára aztán ezen három pozíciót javítottak, és végül huszonötödikként zártak.

 

A szakaszt Juan Roma nyerte, aki 478 kilométernél bő négy perccel vezetett, de az utolsó szakaszon majd hármat rávert Krzysztof Holowczycre, így simán nyerte a szakaszt. Ezzel a korábbi tizenegyszeres Dakar-bajnok Mitsubishi megszerezte első idei szakaszsikerét Dél-Amerikában.

 

Az összetettben vezető Giniel De Villiers mintegy tizennégy és fél perces hátránnyal haladt át a célvonalon, igaz a mögötte loholó csapattársa, Marc Miller mindössze tizenöt másodpercet hozott rajta, és így az utolsó nap előtt tizenhat perccel vezet amerikai riválisa előtt.

 

Szalay Balázs és Bunkóczi László a tegnapi remeklésnek köszönhetően a tizenharmadikként vághattak neki az etapnak. Nekik azonban korántsem sikerült olyan jól a pénteki nap, hiszen az első időmérőpontnál csak a nyolcvannyolcadik helyen álltak, végül a nyolcvanharmadikok lettek.

 

Liszi László negyvenhatodikként zárta a szakaszt.

 

A motorosok között a korábbi kétszeres bajnok Cyril Despres (KTM) nyerte a pénteki szakaszt, de hiába remekelt a francia versenyző az összetettet vezető Marc Coma is nagyszerűen teljesített, és mindössze egy perc negyvenöt másodperccel volt lassabb az 545 kilométeres szakaszon, így tizennégy etap után továbbra is vezet.

 

A kategória egyetlen magyarja, Dési János a harmincharmadik helyen ért a célba, és összetettben az ötvenhetedik helyet birtokolja.

 

DAKAR 2009, 13. SZAKASZ, LA RIOJA-CORDOBA (753 KM - 545 KM SPECIÁL):
Autósok:
1. Juan Roma - Lucas Cruz Senra (spanyolok, Mitsubishi) 2:33:48 óra
2. Krzysztof Holowczyc - Jean-Marc Fortin (lengyel, belga, Nissan) 7:18 p. h.
3. Guerlain Chiceherit, Mathieu Baumel (franciák, BMW) 25:27 p. h.
...25. Palik László, Darázsi Gábor (magyarok, Nissan) 27:30 p. h.
...46. Liszi László - Fenesi József (magyarok, Mitsubishi) 35:54 p.h.
...83. Szalay Balázs - Bunkoczi László (magyarok, Opel) 1:02:13 ó. h.
Motorosok:
1. Cyril Despres (francia, KTM) 2:33:35 óra
2. Marc Coma (spanyol, KTM) 1:45 p. h.
3. Farres Guell (KTM) 2:37 p. h.
...33. Dési János (magyar, KTM) 23:26 p. h.

ÖSSZETETT:
Autósok:
1. Giniel De Villiers - Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Volkswagen) 46:35:14 óra
2. Marc Miller - Ralph Pitchford (amerikai, dél-afrikai, Volkswagen) 2:20 p. h.
3. Robby Gordon, Andy Grider (amerikai, Hummer) 1:27:13 ó. h.
...12. Palik, Darázsi 17:03:50 ó. h.
...27. Szalai, Bunkoczi 28:50:06 ó. h.
...53. Liszi, Fenesi 60:57:10 ó. h.
Motorosok:
1. Marc Coma (spanyol, KTM) 50:26:50 óra
2. Cyrill Despres (francia, KTM) 1:28:23 p. h.
3. David Fretigne (francia, Yamaha) 1:34:47 p. h.
...63. Dési János (magyar, KTM) 22:59:58 o. h.

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu