KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "DAKAR-RALI"
Több mint 400 induló a Dakaron 2013. november 20. 17:32 Több mint 400 induló vesz majd részt a január 5-én rajtoló Dakaron, a világ legnehezebb tereprali-versenyén, amelyen az autósokra 9374, a motorosokra és quadosokra pedig 8750 kilométer vár. A szervezők szerdán közölték a legfőbb adatokat a 35. Dakarról, amelyet hatodszor rendeznek Dél-Amerikában. A motorosok számára kialakított útvonal első alkalommal érinti Bolíviát, a rajt az argentin Rosarióban lesz, a cél pedig január 18-án a chilei Valparaisóban.
 
Santiagóban lesz a Dakar befutója 2012. január 19. 09:21 Etienne Lavigne, a Dakar-rali versenyigazgatója azt mondta, hogy a verseny "jól érzi magát" Dél-Amerikában és még hosszú ideig ott is marad. "Felemelő érzés volt, hogy a limai befutónál közel egymillió néző gyűlt össze" - nyilatkozta Lavigne az Olé című argentin sportnapilapnak. A következő rajt december 30-án vagy január 6-án lesz Limában, a célt pedig a Moneda Palota előtt alakítják ki Santiago de Chilében. A versenybe várhatóan Bolívia is bekapcsolódik. A világ legnagyobb tereprali-viadalát először 2009-ben bonyolították le Argentínában és Chilében, majd a 2010-es és a tavalyi kiírást is itt rendezték. A vasárnap befejeződött idei, 33. Dakaron Peruban volt a befutó.
 
Kizárták Sebestyénéket a Dakarról 2012. január 9. 16:33 A Dakar-rali szervezői hétfőn kizárták versenyből a Sebestyén Sándor, Bognár József kettőst. A helyszínről érkezett beszámoló szerint a Toyota Land Crusierrel versenyző magyar páros azért nem vehet részt a továbbiakban a viadalon, mert a szombati hetedik, Copiapo-Copiapo közötti szakaszon túlságosan sok úgynevezett WPM-pontot hagytak ki. A WPM, a rejtett útvonal-pontokat jelenti, amelyeket kötelezően érinteni kell a pilótáknak.
 
Peterhansel őrzi előnyét 2012. január 5. 22:18 Az autósok versengésében a lengyel Krzysztof Holowczyc, míg a motorosok között az éllovas francia Cyril Despres érte el a legjobb időt csütörtökön, a Dakar-rali ötödik, argentínai szakaszán. Az autósoknál továbbra is a francia Stéphane Peterhansel vezet. A Chilecito és Fiambala között lebonyolított versenyen Holowczyc mögött az amerikai Robby Gordon volt a második és Peterhansel a harmadik. A motorosok között a címvédő spanyol Marc Coma lett a második, honfitársa, Joan Barreda pedig a harmadik. Pénteken átkel Chilébe a karaván, a Fiambala és Copiapo közötti 641 km-es etap vár a résztvevőkre.
 
Visszavonul a Dakar élő legendája 2011. február 15. 16:29 Bejelentette visszavonulását a hétszeres Dakar-győztes orosz kamionsofőr Vlagyimir Csagin - jelentette a RIA-Nóvosti hírügynökség kedd délután.
 
Sainz alig közelebb az éllovashoz 2011. január 15. 00:39 Noha a címvédő Carlos Sainz nyerte a Dakar-rali pénteki szakaszát az autósoknál, a harmadik helyezett spanyol csak kilenc percet tudott ledolgozni hátrányából az éllovas Nasszer Al-Attijával szemben. A szintén spanyol Marc Coma tovább növelte előnyét a motorosoknál.
 
Haláleset a Dakaron 2011. január 13. 18:02 Sajnálatos hírt közöltek az idei Dakar szervezői: a szerdai, Copiapo és Chilecito közötti szakasz után elhunyt egy civil.
 
Dakar: megugrott az éllovasok előnye 2011. január 12. 22:43 Az autósoknál a dél-afrikai Giniel de Villiers, míg a motorosoknál pedig az összetettben is élen álló spanyol Marc Coma érte el a legjobb időt a szerdai, tizedik szakaszon a 32. Dakar-ralin, a világ legnehezebb és legnagyobb terepversenyén, melyet argentin és chilei utakon rendeznek meg.
 
Ibériai nap a Dakaron 2011. január 7. 20:32 Az autósoknál a címvédő spanyol Carlos Sainz, míg a motorosoknál a portugál Rubén Faría érte el a legjobb időt a pénteki hatodik szakaszon a 32. Dakar-ralin, a világ legnehezebb és legnagyobb terepversenyén, melyet argentin és chilei utakon rendeznek meg. Az összetett versenyben továbbra is Sainz és honfitársa, Marc Coma áll az élen. Szombaton pihenőnap lesz, vasárnap az Arica és az Antofagasta közötti 819 km-es szakasz vár a mezőnyre.
 
Francia és portugál siker a Dakaron 2011. január 6. 20:37 Az autósoknál a francia Stéphane Peterhansel, a motorosoknál pedig a portugál Paulo Goncalves nyerte csütörtökön az ötödik szakaszt a 32. Dakar-ralin, a világ legnehezebb és legnagyobb terepversenyén, amelyet argentin és chilei utakon rendeznek meg. Pénteken a Iquique és Arica közötti szakasz vár a mezőnyre.
 
Következő »
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu