Elhalasztják a Magyar Nagydíjat!

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 11. 11:14
Biztossá vált, hogy nem lesz 2009-ben Magyar Nagydíj a gyorsaságimotoros-világbajnokságban miután a futam szervezője hivatalos közleményben kérte, hogy a versenyt halasszák jövő áprilisra. Igaz, ez nem érhetett váratlanul senkit, hiszen Suchman Tamás kormánybiztos után, szerdán reggel a sportért felelős önkormányzati miniszter, Gyenesei István is megerősítette, nincs esély arra, hogy szeptember 20-ára elkészüljön a Balatonring. A tárcavezető azonban a Nap-TV-nek elmondta azt is, hogy a verseny megrendezéséért mindent megtesznek, és helyszínként szóba jött a Hungaroring is.


 

Kedd este már arról szóltak a hírek: szinte esélytelen az, hogy a sávolyi pálya határidőre elkészüljön, hiszen a spanyol Sedesa vezette konzorcium a költségeket fele részt önerőből, fele részt a Magyar Fejlesztési Bank által nyújtott hitelből kívánta állni, azonban az ehhez szükséges kérelme a mai napig nem érkezett be.

Ezt Suchman Tamás, a kiemelt fejlesztésekért, ezen belül a sávolyi MotoGP hatósági előkészítéséért felelős kormánybiztos jelentette be.

Szerdán reggel azonban tovább súlyosbodott a helyzet, ugyanis Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter a Nap-kelte műsorában elmondta, szerinte képtelenség felépíteni a pályát, hiszen a munkálatokat még el sem kezdték.

„Már egy hónapja is elmondtam, hogy nagyon kevés esélyt látok arra, hogy a sávolyi pálya időben elkészüljön, és a történések sajnos engem igazoltak – nyilatkozta a tárcavezető. – Azóta sajnos nem sok előrelépés történt az ügyben. Nagyon szurkoltam a magyarországi MotoGP-futamért, és még mindig bízunk abban, hogy megrendezhetjük. Esetleges alternatívaként a verseny helyszínéül szolgálhat a Hunagroring is.”

„Eddig a legrövidebb idő, amit egy ilyen pálya megépítése igénybe vett, hét hónap volt, így ha elkezdünk számolgatni, akkor egyértelmű, hogy az építtetők nem lesznek képesek végezni a munkálatokkal. Még abban az esetben sem, ha a verseny előtti kötelező próbafutamot nem rendezik meg.”

Gyenesei ezután hozzátette azt, hogy pénteken reggel személyesen látogat el a pálya helyszínére, mert állítása szerint ő maga is kíváncsi arra, hogyan néz most ki ez a terület.

Megkeresésünkre Frank Tamás, a Hungaroring Sport Zrt. alelnöke elmondta, mint lehetőség, felvetődött, hogy a mogyoródi versenypályán rendezhetnék meg a futamot. A sportvezető elmondta, hogy nem szeretne állást foglalni addig, amíg nem derül ki, hogy van-e erre lehetőség, hiszen a verseny jogaival a DORNA (a MotoGP jogtulajdonosa) rendelkezik.

Szerdán a déli órákban viszont biztossá vált, amit korábban csak sejteni lehetett: 2009-ben nem rendezik meg a Magyar Nagydíjat.  A futam szervezője hivatalos közleményben kérte, hogy a versenyt halasszák jövő áprilisra.

A beruházó azzal indokolta a döntését, hogy eddig már hatmilliárd eurót költött pályaépítésre, de a gazdasági válság miatt nem kapta meg a bankoktól a költségek ötven százalékát, a remélt 45 milliót. Az összeg másik fele a közlemény alapján a spanyol Sedesa vezette konzorcium rendelkezésére áll. Emellett a beruházó nem mond le végesen  a sávolyi pálya megépítéséről, de a jelenlegi helyzet szerint a létesítmény 2010 áprilisa előtt nem épülhet meg.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu