A paksiak megismételnék Tromsőt

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 29. 13:33
A paksi futballisták egyáltalán nem örültek annak, hogy csütörtökön 1-1-es eredményt értek el az esélyesebbnek tartott Hearts ellen, de fogadkoznak, Skóciában megpróbálják megismételni a tromsői bravúrt, a hazai döntetlent követő 3-0-s sikert. A szigetországi ellenfél edzője viszont úgy véli, most már fiainak „csak” be kell fejezniük a munkát, vagyis a továbbjutás már a kezükben van.


 

Az Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában a Fehérváron ideiglenes otthonra lelő magyar bajnoki ezüstérmes volt a pontosabb az első félidőben. Sipeki István remek emelésével vezetett is, egészen a szünet előtti pillanatokig. Ekkor az addig jól dolgozó finn játékvezető belenyúlt a mérkőzésbe, vitatható 11-est ítélt, amelyet értékesített a Hearts.

"Nagyon örülök, hogy sikerült gólt rúgnom, vártam már, hogy ismét betaláljak" - nyilatkozta az MTI-nek Sipeki. "Sajnálom, hogy nem tudtuk kihúzni az első félidőt, mert ha vezetéssel vonulunk a szünetre, másképpen alakult volna a találkozó végkimenetele. Most a skótok állnak jobban, de nem adjuk fel, idegenben is mindent megteszünk azért, hogy mi jussunk tovább."

Emlékezetes, az előző körben a Paks vendéglátóként 1-1-et ért el a Tromsö ellen. Akkor sokan gondolták úgy, vége az európai kalandnak, de Norvégiában a vendégek 3-0-s diadalt arattak. Most Skóciában már az 1-0-lal is elégedettek lennénk, de a 2-2 esetén sem szomorkodnánk, sőt!

"Mindenki láthatta, ez a skót csapat semmivel sem tud többet, mint mi, a lehetőségeink megvoltak rá, hogy eldöntsük az összecsapást, sajnos nem használtuk ki őket" - mondta a visszavágót két sárga lap miatt kihagyó Vayer Gábor. "Nem gondolom, hogy eldőlt volna a továbbjutás, az előző körben Tromsőbe is 1-1-es hazai eredménnyel utaztunk ki, sok esélyt akkor sem adtak nekünk, mégis itt vagyunk a harmadik fordulóban."

Éger László csapatkapitány csütörtökön eltiltás miatt nem léphetett pályára, helyettese Sifter Tamás volt. A paksi játékos állítja, társa, a büntetőt „összehozó” Heffler Tibor az öltözőben azt hangoztatta, történt testi kontaktus, de szabálytalanság egyáltalán nem.

A Paks jövő csütörtökön, 20:45 órakor lép pályára az Edinburghben sorra kerülő visszavágón.

A Hearts menedzsere, Jim Jefferies nem tért igazán a találkozó kulcspillanatára, inkább saját együttesét méltatta a lefújás után. Pedig sok oka nem volt erre, a skóciai gárda semmi különlegeset és félelmetest nem mutatott Fehérváron.

„Biztos vagyok abban, a Tynecastle-ben egészen más lesz a mérkőzés atmoszférája, a forgatókönyve. Remélem, be tudjuk fejezni a munkát. De óvatosnak és nyugodtnak kell maradnunk, őszintén mondom, masszív együttes az ellenfelünk.”

A szakember szerint a paksiak alaposan megnehezítették a Hearts dolgát, kiválóan harcoltak. De Skóciában még keményebb feladatuk lesz! Megmutattuk, hogy magabiztos futballra vagyunk képesek. Mi irányítottuk a mérkőzést, ellenfelünk szerencsés gólt szereztek. Biztos vagyok abban, százból kilencvenkilenc alkalommal nem találta volna el így a labdát a játékos. Szinte sokkolt bennünket a megoldása” – jelentette ki Jefferies.


 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu