JÁTÉKOS

0_8

Thomas James Cloutier

Sportág:póker
Poszt:null
Súly:0 kg
Magasság:0 cm
Születési idő:1939. október 13.
Születési hely:Albany, Egyesült Államok
Eddigi csapatai:
1985 - Egyéb profik
PROFIL
A FÉLÉVSZÁZADOS RUTIN ÉS AMI MÖGÖTTE VAN

 

(T. J.) Thomas James Cloutier a póker világának egyik legrutinosabb versenyzője, jelentős tornákon elért több 250 fizetős helyezésével és hat WSOP karkötőjével.

 

Hosszú és rögös út vezetett a kártyajáték csúcsáig, hiszen sikeres baseball és amerikai foci karriert futott be fiatalon, ám egy térdsérülés visszavonulásra kényszeríttette. A sportból az élelmiszer-, majd az olajipar felé vezetett útja, szabadidejében ekkor ismerkedett meg a pókerrel, rövidesen, 1956-ban (!) pedig profinak állt.

 

A 70-es és 80-as évek során hatszor győzött a WSOP-n, azonban soha nem sikerült győznie a Főversenyen. Igaz ötször végzett az első öt között, kétszer pedig a heads up során maradt alul.

 

A legerősebb versenyszáma a NL és Pot Limit Hold’em, viszont az egyetlen játékos aki az Omaha mindhárom változatában (Limit, Pot Limit, Limit Nyolcas határral) rendelkezik karkötővel.

 

Hatvan jelentős tornán aratott diadalával a legjobbak között tartják számon, WPT tornát azonban még soha nem nyert, legjobb eredménye egy harmadik hely még 2006-ból a Legends of Poker állomásról. Ugyanebben az esztendőben tagja lett a Póker Hírességek Csarnokának, így elismerve sikereit.

 

 

WSOP KARKÖTŐK SZÁMA: 6
Év Verseny Nyeremény
1987. 1,000 dolláros Limit Omaha Magas/Alacsony 72,000 dollár
1994. 1,500 dolláros Limit Omaha Nyolcas határral 135,000 dollár
1994. 2,500 dolláros Pot Limit Hold'em 163,000 dollár
1998. 2,500 dolláros Pot Limit Omaha Magas/Alacsony 136,000 dollár
2004. 1,500 dolláros Seven Card Razz 90,500 dollár
2005. 5,000 dolláros NL Hold'em 657,100 dollár

 

 

EGYÉB JELENTŐS EREDMÉNYEI:
Év Helyezés Verseny Nyeremény
2008. 21. hely WPT, World Poker Open, 10,000 dolláros NL Hold'em bajnokság 12,060 dollár
2008. 34. hely WPT, Five Star W. P. Classic, 25,000 dolláros NL Hold'em bajnokság 65,955 dollár
2007. 1. hely Scotty Nguyen Poker Challenge, 5,000 dolláros NL Hold'em bajnokság 240,560 dollár
2007. 2. hely 3. Red River Roundup, 1,100 dolláros NL Hold'em 120,000 dollár
2007. 11. hely WSOP, 2,000 dolláros Pot Limit Hold'em 10,902 dollár
2007. 12. hely WPT, World Poker Finals, 10,000 dolláros NL Hold'em bajnokság 72,955 dollár
2007. 16. hely Nemzeti Heads Up Bajnokság, 25,000 dolláros NL Hold'em 25,000 dollár
2007. 17. hely WSOP, 2,000 dolláros NL Hold'em 25,593 dollár
2007. 20. hely EPT, Scandinavian Open, 37,500 dán koronás NL Hold'em 13,395 dollár
2007. 21. hely WPT, Gulf Coast Pókerbajnokság, 10,000 dolláros NL Hold'em bajnokság 14,017 dollár
2007. 23. hely WSOP, 5,000 dolláros NL Hold'em 20,034 dollár
2006. 3. hely WPT, Mirage Poker Showdown, 2,500 dolláros NL Hold'em 36,810 dollár
2006. 5. hely WSOP, 50,000 dolláros NL H.O.R.S.E. 480,480 dollár
2006. 11. hely WSOP, 20,000 dolláros NL Hold'em Heads Up 25,000 dollár
2006. 15. hely WPT, Five-Star World Poker Finals, 5,000 dolláros NL Hold'em 16,575 dollár
2006. 41. hely WPT, L.A. Poker Classic, 10,000 dolláros NL Hold'em bajnokság 19,930 dollár
2005. 4. hely Nemzeti Heads Up Bajnokság, NL Hold'em 125,000 dollár
2005. 13. hely WSOP-sorozat, 10,000 dolláros NL Hold'em 25,310 dollár
2005. 49. hely WPT, Festa al Lago IV, 10,000 dolláros NL Hold'em 13,795 dollár
2004. 1. hely Festa al Lago II, 1,000 dolláros NL Hold'em 129,119 dollár
2004. 2. hely Festa al Lago III, 1,500 dolláros NL Hold'em 44,952 dollár
2004. 2. hely 6. Tunica Classic, 200 dolláros NL Hold'em 10,470 dollár
2004. 3. hely Festa al Lago II, 2,500 dolláros NL Hold'em 37,463 dollár
2004. 3. hely WPT, Five-Star World Poker Classic, 2,500 dolláros NL Hold'em 80,762 dollár
2004. 8. hely WPT, Five-Star W. P. Classic, Főverseny, 25,000 dolláros NL Hold'em 133,064 dollár
2004. 9. hely WSOP, 5,000 dolláros Limit Hold'em 20,020 dollár
2004. 15. hely WPT, Five-Star World Poker Classic, 2,500 dolláros Pot Limit Hold'em 3,735 dollár
2003. 1. hely Festa al Lago Pókertorna, 1,000 dolláros NL Hold'em 46,560 dollár
2003. 1. hely WPT, Five-Star World Poker Classic, 1,500 dolláros Pot Limt Hold'em 98,940 dollár
2003. 1. hely WPT, L.A. Poker Classic, 500 dolláros Pot Limit Hold'em 45,510 dollár
2003. 2. hely WPT, L.A. Poker Classic, 500 dolláros Pot Limit Omaha 24,700 dollár
2003. 3. hely WPT, Legends of Poker, 5,000 dolláros NL Hold'em 146,775 dollár
2003. 3. hely WPT, Legends of Poker, 1,000 dolláros NL Hold'em 18,430 dollár
2003. 3. hely WSOP, 2,500 dolláros Limit Hétlapos Stud 23,915 dollár
2003. 5. hely Showdown at the Sands, 10,000 dolláros NL Hold'em 87,300 dollár
2003. 5. hely WSOP, 1,500 dolláros NL Hold'em 32,000 dollár
2003. 6. hely WPT, World Poker Challenge, 5,000 dolláros NL Hold'em 18,934 dollár
2002. 1. hely Bellagio Five Diamond Poker Classic, 1,500 dolláros Pot Limit Omaha 51,216 dollár
2002. 2. hely Hall of Fame Poker Classic, 2,500 dolláros Limit Hold'em 15,510 dollár
2002. 2. hely Jack Binion World Poker Open, 1,000 dolláros Limit Omaha Magas/Alacsony 17,402 dollár
2002. 3. hely WPT, World Poker Finals, 300 dolláros Limit Hold'em 11,844 dollár
2002. 3. hely Négy Dáma Poker Classic, 5,000 dolláros NL Hold'em 41,320 dollár
2002. 3. hely WSOP, 1,500 dolláros NL Hold'em 70,720 dollár
2002. 3. hely L.A. Poker Classic, 1,060 dolláros Limit Omaha Magas/Alacsony 11,562 dollár
2002. 6. hely WSOP, 2,000 dolláros Limit Hold'em 34,400 dollár
2002. 19. hely L.A. Poker Classic, 1,570 dolláros Limit Hold'em 9,234 dollár
2001. 1. hely Négy Dáma Poker Classic, 100 dolláros NL Hold'em 18,158 dollár
2001. 2. hely World Poker Finals, 2,500 dolláros Limit Hétlapos Stud 27,600 dollár
2001. 2. hely Bajnokok Tornája, Főverseny, 2,000 dolláros NL Hold'em 123,885 dollár
2001. 2. hely WSOP, 2,000 dolláros NL Hold'em 162,550 dollár
2001. 4. hely Egyesült Államok Pókerbajnoksága, Főverseny, 7,500 dolláros NL Hold'em 39,900 dollár
2001. 8. hely WSOP, 5,000 dolláros Limit Omaha Magas/Alacsony 10,380 dollár
2000. 1. hely Legends of Poker, 500 dolláros Limit Hold'em 14,400 dollár
2000. 1. hely Jack Binion World Poker Open, 1,000 dolláros Pot Limit Hold'em 44,620 dollár
2000. 2. hely WSOP, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em világbajnokság 896,000 dollár
2000. 3. hely Poker Million Hold'em Torna, 2,000 fontos NL Hold'em 11,248 dollár
2000. 3. hely Masters Classic of Poker, 9,000 dolláros NL Hold'em 46,809 dollár
1999. 1. hely Sam Boyd Poker Classic, 200 dolláros Omaha Magas/Alacsony 13,104 dollár
1999. 1. hely Póker Nemzeti bajnokság, 100 dolláros Hétlapos Stud Magas/Alacsony 6,440 dollár
1999. 1. hely No Re Buy Weekend, 100 dolláros Hétlapos Stud Magas/Alacsony 7,400 dollár
1999. 2. hely Egyesült Államok Pókerbajnoksága, 500 dolláros Pot Limit Hétlapos Stud 10,120 dollár
1999. 2. hely Orleans Open, 100 dolláros NL Hold'em 24,282 dollár
1999. 2. hely carnival of Poker, 1,500 dolláros NL Hold'em 55,500 dollár
1999. 4. hely WSOP, 2,500 dolláros Pot Limit Omaha 25,950 dollár
1999. 4. hely Carnival of Poker, 1,000 dolláros Pot Limit Hold'em 11,765 dollár
1998. 1. hely L.A. Poker Classic, 500 dolláros Pot Limit Hold'em 15,400 dollár
1998. 1. hely Carnival of Poker, 500 dolláros Limit Hold'em 87,600 dollár
1998. 2. hely Legends of Poker, 500 dolláros NL Hold'em 9,890 dollár
1998. 2. hely Heavenly Hold'em, 300 dolláros Nl Hold'em 13,869 dollár
1998. 2. hely Poker Classic, 500 dolláros Omaha Magas/Alacsony 10,000 dollár
1998. 2. hely Carnival of Poker, 1,000 dolláros Limit Hold'em 35,200 dollár
1998. 2. hely International Pot Limit Rendezvous, 2,000 dolláros Pot Limit Hold'em 14,000 dollár
1998. 3. hely WSOP, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em világbajnokság 437,500 dollár
1998. 5. hely WSOP, 2,000 dolláros Limit Omaha Magas/Alacsony 18,360 dollár
1997. 1. hely World Poker Finals, 300 dolláros Limit Hold'em 30,375 dollár
1997. 1. hely Poker Classic, 500 dolláros Pot Limit Hold'em 17,000 dollár
1997. 2. hely World Poker Finals, 1,500 dolláros Limit Hold'em 22,080 dollár
1997. 2. hely Kaliforniai bajnokság, 1,500 dolláros Limit Hold'em 24,495 dollár
1997. 2. hely Poker Classic, 500 dolláros Pot Limit Hold'em 21,613 dollár
1997. 3. hely Poker Classic, 500 dolláros Limit Hold'em 13,915 dollár
1997. 3. hely Poker Classic, 500 dolláros Limit Hold'em 18,113 dollár
1997. 8. hely WSOP, 5,000 dolláros Limit Hétlapos Stud 13,200 dollár
1996. 1. hely Poker Classic, 535 dolláros Pot Limit Omaha 23,800 dollár
1996. 3. hely Legends of Poker, 2,500 dolláros NL Hold'em 16,125 dollár
1996. 4. hely Egyesült Államok Pókerbajnoksága, 4,000 dolláros Limit Hétlapos Stud 31,800 dollár
1996. 4. hely WSOP, 5,000 dolláros Limit Hétlapos Stud 22,750 dollár
1996. 5. hely WSOP, 1,500 dolláros Pot Limit Omaha 21,075 dollár
1996. 7. hely WSOP, 3,000 dolláros Limit Hold'em 12,525 dollár
1996. 8. hely WSOP, 5,000 dolláros Limit Hold'em 14,750 dollár
1995. 1. hely Poker Classic, 500 dolláros Hétlapos Stud 21,600 dollár
1995. 2. hely Poker Classic, 1,000 dolláros Pot Limit Omaha 34,500 dollár
1995. 2. hely WSOP, 5,000 dolláros Limit Hétlapos Stud 88,550 dollár
1995. 3. hely Legends of Poker, 1,000 dolláros Pot Limit Hold'em 12,960 dollár
1995. 3. hely Poker Classic, 1,000 dolláros Omaha Magas/Alacsony 11,880 dollár
1994. 1. hely World Poker Finals, 1,000 dolláros Pot Limit Hold'em 18,720 dollár
1994. 1. hely Hall of Fame Poker Classic, 1,500 dolláros Hétlapos Stud 60,000 dollár
1994. 1. hely Winnin o the Green, 200 dolláros NL Hold'em 13,840 dollár
1994. 2. hely Poker Classic, 2,500 dolláros NL Hold'em 64,000 dollár
1994. 2. hely Diamond Jim Brady, 1,000 dolláros NL Hold'em 47,250 dollár
1994. 2. hely L.A. Poker Classic, 5,000 dolláros NL Hold'em 77,050 dollár
1994. 3. hely L.A. Poker Classic, 1,000 dolláros Deuce to Seven Lowball 10,650 dollár
1994. 4. hely Diamond Jim Brady, 5,000 dolláros NL Hold'em 28,700 dollár
1993. 2. hely World Poker Finals, 10,000 dolláros NL Hold'em 57,500 dollár
1993. 3. hely WSOP, 5,000 dolláros NL Deuce to Seven Lowball 43,500 dollár
1993. 3. hely Poker Classic, 1,000 dolláros Omaha Magas/Alacsony 10,200 dollár
1992. 1. hely Hall of Fame Poker Classic, 1,500 dolláros Limit Hold'em 73,200 dollár
1992. 1. hely Jim Brady torna, 5,000 dolláros NL Hold'em 126,000 dollár
1992. 2. hely Poker Classic, 500 dolláros Omaha Magas/Alacsony 19,000 dollár
1992. 3. hely Hall of Fame Poker, 1,500 dolláros NL Hold'em 20,850 dollár
1992. 6. hely Poker Classic, 5,000 dolláros NL Hold'em 17,500 dollár
1992. 7. hely WSOP, 5,000 dolláros Limit Hold'em 14,700 dollár
1991. 1. hely 7. Diamond Jim Brady, 10,000 dolláros NL Hold'em bajnokság 230,000 dollár
1991. 1. hely Poker Classic, 1,000 dolláros Pot Limit Hold'em 53,600 dollár
1991. 2. hely Amarillo Slim Super Bowl of Poker, 1,500 dolláros Limit Hold'em 12,750 dollár
1991. 3. hely 7. Diamond Brady, 2,500 dolláros NL Hold'em 22,800 dollár
1991. 15. hely WSOP, 2,500 dolláros NL Hold'em 4,680 dollár
1990. 1. hely Hall of Fame Poker Classic, 1,500 dolláros NL Hold'em 113,400 dollár
1990. 1. hely Jim Brady torna, 10,000 dolláros NL Hold'em 256,000 dollár
1990. 1. hely Superbowl of Poker, 10,000 dolláros NL Hold'em 240,000 dollár
1990. 7. hely WSOP, 2,500 dolláros NL Hold'em 19,500 dollár
1989. 2. hely WSOP, 1,500 dolláros Pot Limit Omaha 54,000 dollár
1989. 6. hely WSOP, 2,500 dolláros Pot Limit Hold'em 20,700 dollár
1988. 5. hely WSOP, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em világbajnokság 63,000 dollár
1988. 5. hely WSOP, 1,500 dolláros NL Hold'em 23,595 dollár
1985. 2. hely WSOP, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold\'em világbajnokság 280,000 dollár
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu