JÁTÉKOS

0_8

Michael Mizrachi

Sportág:póker
Poszt:null
Súly:0 kg
Magasság:0 cm
Születési idő:1981. január 5.
Születési hely:Miami, Egyesült Államok
Eddigi csapatai:
2004 - Egyéb profik
PROFIL
AKI ORVOSNAK KÉSZÜLT, ÁM AZ ÉV JÁTÉKOSA LETT

 

Michael Mizrachi alig 13 évesen már pókerezett, ennek ellenére az egészségügyben próbált elhelyezkedni, orvosi pályája a főiskolai évek alatt tört darabokra, a profi pókert választotta megélhetési forrásának.

 

Két szenzációs esztendőt tudhat maga mögött. 2005-ben élete legnagyobb sikerét könyvelhette el az L.A. Poker Classic WPT tornán, majd a következő esztendőben ismételt, ezúttal a Borgata Winter Openen nem talált legyőzőre. A két első helyezéssel egymagában hárommillió dollár ütötte a markát, ám több dobogós és döntő asztalos helyezést is begyűjtött a Póker Világsorozat állomásain.

 

A 2005-ös WSOP-n beállította az egy versenysorozat során elért legtöbb fizetős helyezés rekordját, hétszer fáradhatott a kasszához ebben az esztendőben. a Rio Kaszinóban. Fényes karrierjének egyetlen hiányzó ékköve a világbajnoki karkötő, ám ezzel a tehetséggel nehéz elképzelni, hogy erre rövidesen ne kerüljön sor.

 

 

WSOP KARKÖTŐK SZÁMA: 0

 

 

EGYÉB JELENTŐS EREDMÉNYEI:
Év Helyezés Verseny Nyeremény
2008. 1. hely WPT, Five-Star World Poker Classic, 2,500 dolláros NL Hold'em Szatellit 25,700 dollár
2008. 1. hely WPT, Five-Star World Poker Classic, 3,000 dolláros NL Hold'em 154,960 dollár
2008. 3. hely WSOP, 10,000 dolláros Pot Limit Omaha világbajnokság 331,279 dollár
2008. 7. hely WPT, World Poker Challenge, Főverseny, 7,500 dolláros NL Hold'em 74,931 dollár
2008. 8. hely WSOP, 2,500 d-os Omaha / Hétlapos Stud Magas/Alacsony, 8-as határral 24,095 dollár
2008. 11. hely WSOP, 10,000 dolláros NL Hold'em Heads Up világbajnokság 36,096 dollár
2008. 11. hely WSOP, 5,000 dolláros NL Hold'em 42,946 dollár
2008. 11. hely Nemzeti Heads Up Pókerbajnokság, NL Hold'em 25,000 dollár
2008. 15. hely WSOP, 10,000 dolláros Limit Hold'em világbajnokság 30,738 dollár
2007. 1. hely WPT, Mirage Poker Showdown, 2,000 dolláros NL Hold'em 75,031 dollár
2007. 1. hely The Wynn Classic, 1,000 dolláros Pot Limit Omaha 42,366 dollár
2007. 3. hely NetCast Heads Up Challenge, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 53,750 dollár
2007. 6. hely WSOP-sorozat, G. Casino Tunica-torna, Főverseny, 5,000 d-os NL Hold'em 90,873 dollár
2007. 7. hely The Wynn Classic, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 48,015 dollár
2007. 10. hely WPT, Borgata Poker Classic, 5,000 dolláros NL Hold'em 15,730 dollár
2007. 14. hely The Inaugural Caesars Palace Classic, 10,000 dolláros NL Hold'em 27,282 dollár
2007. 19. hely WPT, Mandalay Bay Pókerbajnokság, Főverseny, 10,000 d. NL Hold'em 13,115 dollár
2006. 1. hely Bellagio Cup II, 1,000 dolláros NL Hold'em 134,440 dollár
2006. 1. hely The Vegas Open, 1,000 dolláros NL Hold'em 23,426 dollár
2006. 1. hely WPT, Mandalay Bay Pókerbajnokság, 2,000 dolláros NL Hold'em 114,850 dollár
2006. 1. hely Winnin' O' The Green, 1,000 dolláros Limit Hold'em 18,450 dollár
2006. 1. hely WPT, Borgata Winter Open, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 1,173,373 dollár
2006. 2. hely WPT, L.A. Poker Classic, 2,500 dolláros NL Hold'em 124,403 dollár
2006. 2. hely WPT, Goldstrike W. Poker Open, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 566,352 dollár
2006. 4. hely WSOP-sorozat, Caesars LV Pókertorna, 2,000 dolláros NL Hold'em 22,504 dollár
2006. 6. hely WPT, Mirage Poker Showdown, 1,500 dolláros NL Hold'em 13,240 dollár
2006. 10. hely Nemzeti Heads Up Poker, 20,000 dolláros NL Hold'em 25,000 dollár
2006. 13. hely WPT, Festa al Lago, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 41,745 dollár
2006. 29. hely WPT, Bellagio 5 Diamond W. Poker Classic, 15,000 dolláros NL Hold'em 50,745 dollár
2006. 39. hely Bellagio Cup II, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 15,585 dollár
2005. 1. hely Ultimate Poker Challenge, 3,000 dolláros NL Hold'em 41,905 dollár
2005. 1. hely WPT, Mirage Poker Showdown, 15,000 dolláros NL Hold'em Heads Up 203,700 dollár
2005. 1. hely WPT, L.A. Poker Classic, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 1,859,909 dollár
2005. 2. hely WSOP-sorozat, Bally's LV Pókertorna, 500 dolláros Pot Limit Omaha 16,975 dollár
2005. 2. hely WSOP-sorozat, Harrah's LV Pókertorna, 2,000 dolláros NL Hold'em 26,384 dollár
2005. 4. hely WPT, Bellagio 5 Diamond World Poker Classic, 5,000 dolláros NL Hold'em 56,660 dollár
2005. 5. hely WPT, 6. Jack Binion W. P. Open, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 288,241 dollár
2005. 11. hely WPT, 5 Star World Poker Classic, Főverseny, 25,000 dolláros NL Hold'em 94,355 dollár
2005. 12. hely WSOP-sorozat, Harrah's L. Tahoe Torna, Főverseny, 10,000 d. NL Hold'em 23,010 dollár
2005. 15. hely WSOP, 2,000 dolláros Pot Limit Omaha 13,875 dollár
2005. 230. hely WSOP, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em világbajnokság 33,197 dollár
2004. 1. hely WPT, 5 Diamond World Poker Classic II, 2,000 dolláros NL Hold'em 273,040 dollár
2004. 2. hely Kaliforniai Pókerbajnokság, 1,500 dolláros Pot Limit Hold'em 17,625 dollár
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu