JÁTÉKOS

0_8

Men Nguyen

Sportág:póker
Poszt:null
Súly:0 kg
Magasság:0 cm
Születési idő:1954. január 1.
Születési hely:Phat Thiet, Vietnam
Eddigi csapatai:
1988 - Egyéb profik
PROFIL
A MESTER

 

Men Nguyen csakúgy mint Scotty Nguyen és Liz Liu Vietnámban látta meg a napvilágot, azonban a kommunista hatalomátvétel után egy hajón 87 társával együtt menekült Malajziába. Innen 1978-ban került a tengerentúlra, Los Angelesben telepedett le és az megkapta az amerikai állampolgárságot.

 

Hat évvel később Las Vegasba vetette a sors, ahol életében először ült pókerasztalhoz. Eleinte minden hétvégén több száz dollárt veszített, azonban amint elsajátította a játék minden elemét a sikerek sem maradtak el, 1987-ben első tornáján diadalmaskodott.

 

Rövid időn belül annyira sikeres lett, hogy bútoráruházat és tisztítóüzemet nyitott, azonban hamarosan eladta, hiszen túl sok idejét kötötte le a póker mellett. Nguyen napjainkig elképesztő számú jelentős tornán vett részt és ért el kiemelkedő eredményeket. Nem kevesebb mint hatszor nyerte el a WSOP karkötőjét, azonban az egyik neves szakmagazin négyszer választotta az év játékosának (1997, 2001, 2003, 2005).

 

Minden idők egyik legjobb versenyjátékosának tartják, nem véletlenül kapta a „Mester” becenevet. 2000 és 2004 között 75 tornán győzött, képességei, tehetsége a mai rendkívül homogén mezőnyből is kiemeli Nguyent. Nyereményeinek számottevő hányadát szánja jótékony célokra, gyakran segíti szülőhazáját, Vietnámot.

 

 

WSOP KARKÖTŐK SZÁMA: 6
Év Verseny Nyeremény
1992. 1,500 dolláros Hétlapos Stud 120,600 dollár
1995. 2,500 dolláros Hétlapos Stud Magas/Alacsony 96,000 dollár
1995. 2,500 dolláros Limit Texas Hold'em 110,000 dollár
1996. 2,500 dolláros Omaha Magas/Alacsony 110,000 dollár
2003. 5,000 dolláros Hétlapos Stud 178,560 dollár
2003. 1,500 dolláros Ace to Five Triple Draw Lowball 43,520 dollár

 

 

EGYÉB JELENTŐS EREDMÉNYEI:
Év Helyezés Verseny Nyeremény
2008. 1. hely Five-Star World Poker Classic, 2,500 dolláros NL Hold'em 25,700 dollár
2008. 1. hely WPT, L.A. Poker Classic, 2,500 dolláros Limit Hold'em 42,870 dollár
2008. 1. hely WPT, L.A. Poker Classic, 1,500 dolláros NL Hold'em 81,870 dollár
2008. 1. hely WPT, L.A. Poker Classic, Hétlapos Stud Magas/Alacsony 15,129 dollár
2008. 1. hely WPT, World Poker Classic, 500 dolláros NL Hold'em 51,330 dollár
2008. 3. hely WPT, World Poker Open, 10,000 dolláros NL Hold'em bajnokság 241,193 dollár
2008. 4. hely WSOP-sorozat, Caesars Las vegas Pókertorna, 550 dolláros NL Hold'em 16,669 dollár
2008. 10. hely WPT, Borgata Winter Open, 10,000 dolláros NL Hold'em 63,932 dollár
2008. 25. hely WSOP, 1,500 dolláros NL Hold'em 17,437 dollár
2008. 26. hely WPT, Five-Star World Poker Classic, 25,000 dolláros NL Hold'em bajnokság 79,145 dollár
2008. 651. hely WSOP, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em világbajnokság 21,230 dollár
2007. 1. hely WSOP-sorozat, 5,000 dolláros NL Hold'em bajnokság 238,756 dollár
2007. 7. hely WSOP, 1,500 dolláros Hétlapos Razz 14,197 dollár
2007. 7. hely WPT, világbajnokság, 2,100 dolláros NL Hold'em 13,330 dollár
2007. 41. hely WSOP, 1,500 dolláros NL Hold'em 15,547 dollár
2007. 48. hely WSOP, 5,000 dolláros NL Hold'em Short Handed 15,547 dollár
2006. 1. hely Egyesült Államok Pókerbajnokság, 1,000 dolláros NL Hold'em 87,097 dollár
2006. 2. hely Egyesült Államok Pókerbajnoksága, 330 dolláros NL Hold'em 16,335 dollár
2006. 3. hely WPT, Bellagio 5 Diamond World Poker Classic, 2,000 dolláros NL Hold'em 74,525 dollár
2006. 4. hely WPT, Legends of Poker, 230 dolláros NL Hold'em 15,445 dollár
2006. 4. hely WSOP, 5,000 dolláros Deuce to Seven Lowball 128,045 dollár
2006. 6. hely WPT, Five-Star World Poker Classic, 25,000 dolláros NL Hold'em bajnokság 292,915 dollár
2006. 7. hely Bellagio Cup II, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 62,345 dollár
2005. 1. hely The Trump Classic, 300 dolláros NL Hold'em 14,288 dollár
2005. 1. hely WSOP-sorozat, Ballys Las Vegas Pókertorna, 1,500 dolláros NL Hold'em 86,427 dollár
2005. 1. hely WSOP-sorozat, Harrah's Las Vegas Pókertorna, 1,500 dolláros NL Hold'em 41,380 dollár
2005. 1. hely WSOP-sorozat, Harrah's Las Vegas Pókertorna, 500 dolláros NL Hold'em 41,591 dollár
2005. 1. hely WPT, Legends of Poker, 200 dolláros NL Hold'em 42,555 dollár
2005. 2. hely WSOP-sorozat, 10,000 dolláros Caesars Indiana Pókertorna 243,200 dollár
2005. 3. hely Kalifornai Pókerbajnokság, 2,000 dolláros NL Hold'em 20,131 dollár
2005. 3. hely WSOP-sorozat, Harrah's Las Vegas Pókertorna, 1,000 dolláros NL Hold'em 12,697 dollár
2005. 3. hely WPT, L.A. Poker Classic, 540 dolláros Pot Limit Hold'em 20,043 dollár
2005. 4. hely Egyesült Államok Pókerbajnoksága, 10,000 dolláros NL Hold'em bajnokság 130,590 dollár
2005. 6. hely WPT, Five Diamond World Poker Classic, 2,500 dolláros NL Hold'em 22,365 dollár
2005. 6. hely WPT, Shooting Star Torna, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 200,000 dollár
2005. 7. hely WPT, Bellagio 5 Diamond World Poker Classic, 2,000 dolláros NL Hold'em 12,020 dollár
2005. 7. hely WSOP-sorozat, Caesars Indiana Pókertorna, 2,000 dolláros NL Hold'em 10,090 dollár
2005. 7. hely WSOP, 1,000 dolláros Limit Hétlapos Stud Magas/Alacsony 20,035 dollár
2005. 8. hely WSOP, 5,000 dolláros NL Hold'em 45,270 dollár
2005. 30. hely WPT, J. B. World Poker Open, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 19,216 dollár
2004. 1. hely WPT, World Poker Finals, 500 dolláros NL Hold'em 43,640 dollár
2004. 1. hely WPT, World Poker Challenge, 200 dolláros NL Hold'em 12,635 dollár
2004. 1. hely WPT, Shooting Star, 500 dolláros Limit Hold'em 25,000 dollár
2004. 2. hely WPT, Five-Diamond World Poker Classic II, 3100 dolláros NL Hold'em 156,049 dollár
2004. 2. hely Festa al Lago II, 2,000 dolláros NL Hold'em 66,680 dollár
2004. 2. hely WPT, L.A. Poker Classic, Főverseny, 1,500 dolláros Limit Hétlapos Stud 59,500 dollár
2004. 3. hely WPT, World Poker Finals, 1,000 dolláros Limit Hold'em 18,841 dollár
2004. 3. hely WSOP, 1,500 dolláros Limit Hétlapos Stud 37,380 dollár
2004. 4. hely Legends of Poker, 1,580 dolláros NL Hold'em 23,885 dollár
2004. 5. hely WPT, World Poker Finals, 565 dolláros NL Hold'em 21,471 dollár
2004. 8. hely WPT, World Poker Challenge, 5,000 dolláros NL Hold'em 32,674 dollár
2004. 14. hely WPT, Borgata Poker Open, 10,000 dolláros NL Hold'em 30,200 dollár
2004. 17. hely Festa al Lago II, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 13,841 dollár
2003. 1. hely WPT, World Poker Finals, 300 dolláros Limit Hold'em 54,536 dollár
2003. 1. hely WPT, Legends of Poker, 500 dolláros Limit Hétlapos Stud Magas/Alacsony 26,600 dollár
2003. 1. hely Sport of Kings, 300 dolláros Limit Hold'em 14,320 dollár
2003. 1. hely Sport of Kings, 300 dolláros Limit Omaha Magas/Alacsony 11,800 dollár
2003. 1. hely WPT, World Poker Challenge, 500 dolláros Limit Omaha Magas/Alacsony 12,610 dollár
2003. 1. hely WPT, World Poker Challenge, 500 dolláros Pot Limit Hold'em 16,684 dollár
2003. 1. hely WPT, Jack Binion World Poker Open, 1,000 dolláros Pot Limit Hold'em 54,710 dollár
2003. 2. hely Holiday Bonus Torna, 120 dolláros NL Hold'em 20,120 dollár
2003. 2. hely WSOP, 2,500 dolláros Limit Omaha Magas/Alacsony 59,660 dollár
2003. 2. hely WSOP, 1,500 dolláros Pot Limit Omaha 73,020 dollár
2003. 3. hely Poker EM, 290 eurós Hétlapos Stud 80,906 dollár
2003. 3. hely WPT, L.A. Poker Classic, 540 dolláros Pot Limit Omaha 12,200 dollár
2003. 4. hely Holiday Bonus Torna, 330 dolláros Limit Hold'em 12,060 dollár
2003. 4. hely WSOP, 1,500 dolláros Limit Omaha 10,000 dollár
2003. 4. hely WPT-meghívásos 200,000 dolláros Freeroll NL Hold'em 10,000 dollár
2003. 6. hely WPT, Five Diamond, 1,500 dolláros Pot Limit Hold'em 10,694 dollár
2003. 15. hely WPT, L.A. Poker Classic, 10,000 dolláros NL Hold'em 18,685 dollár
2003. 25. hely WSOP, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em világbajnokság 45,000 dollár
2002. 1. hely Bellagio 5 Diamond W. P. Classic, 1,000 d-os Limit Omaha Magas/Alacsony 51,992 dollár
2002. 1. hely WPT, Legends of Poker, 300 dolláros Limit Hold'em 70,085 dollár
2002. 1. hely WPT, Legends of Poker, 1,000 dolláros Limit Hold'em 31,600 dollár
2002. 1. hely WPT, Legends of Poker, 300 dolláros Limit Hétlapos Stud 14,160 dollár
2002. 1. hely Orleans Open, 230 dolláros Limit Omaha Magas/Alacsony 24,675 dollár
2002. 1. hely Orleans Open, 125 dolláros Limit Omaha Magas/Alacsony 19,560 dollár
2002. 1. hely Kaliforniai Bajnokság, 330 dolláros Limit Hétlapos Stud 21,060 dollár
2002. 2. hely Kaliforniai Bajnokság, 540 dolláros Limit Omaha Magas/Alacsony 11,590 dollár
2002. 2. hely Kaliforniai Bajnokság, 540 dolláros Limit Hétlapos Stud Magas/Alacsony 10,100 dollár
2002. 3. hely WSOP, 5,000 dolláros Limit Hétlapos Stud 51,880 dollár
2002. 6. hely WSOP, 2,000 dolláros Limit Hétlapos Stud Magas/Alacsony 11,740 dollár
2002. 15. hely 3. Jak Binion World Poker Open, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 13,580 dollár
2001. 1. hely Egyesült Államok Pókerbajnoksága, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 228,000 dollár
2001. 1. hely Egyesült Államok Pókerbajnoksága, 1,060 dolláros Limit Hétlapos Stud 32,400 dollár
2001. 1. hely The Tom McEvoy Torna, 330 dolláros NL Hold'em 12,105 dollár
2001. 1. hely Nemzeti Pókerbajnoksága, 225 dolláros NL Hold'em 13,580 dollár
2001. 1. hely Jack Binion's World Poker Open, 540 dolláros NL Hold'em 83,032 dollár
2001. 2. hely Egyesült Államok Pókerbajnoksága, 1,000 dolláros NL Hold'em 18,860 dollár
2001. 2. hely Egyesült Államok Pókerbajnoksága, 330 dolláros NL Hold'em 14,952 dollár
2001. 2. hely WSOP, 1,500 dolláros Limit Omaha Magas/Alacsony 84,595 dollár
2001. 2. hely Shooting Star Torna, 540 dolláros Limit Hold'em 15,000 dollár
2001. 3. hely WSOP, 2,000 dolláros Pot Limit Hold'em 49,755 dollár
2001. 3. hely Jack Binion's World Poker Open, 540 dolláros Pot Limit Hold'em 14,006 dollár
2001. 3. hely Shooting Star Torna, 1,000 dolláros NL Hold'em 17,550 dollár
2000. 1. hely Egyesült Államok Pókerbajnoksága, 4,000 dolláros Limit Hétlapos Stud 142,400 dollár
2000. 1. hely Egyesült Államok Pókerbajnoksága, 1,000 dolláros Limit Hétlapos Stud 42,000 dollár
2000. 1. hely Legends of Poker, 540 dolláros Limit Hold'em 31,000 dollár
2000. 2. hely Egyesült Államok Bajnoksága, 540 dolláros Limit Omaha Magas/Alacsony 15,000 dollár
2000. 3. hely WSOP, 5,000 dolláros Limit Hold'em 71,000 dollár
2000. 3. hely WSOP, 1,570 dolláros Limit Razz 19,350 dollár
2000. 5. hely Carnival of Poker, 1,060 dolláros NL Hold'em 11,250 dollár
2000. 9. hely Carnival of Poker, 5,000 dolláros NL Hold'em 16,960 dollár
1998. 1. hely L.A. Poker Classic, 330 dolláros Limit Hold'em Shootout 28,360 dollár
1998. 4. hely WSOP, 5,100 dolláros Limit Hold'em 33,600 dollár
1998. 5. hely WSOP, 3,080 dolláros Limit Hold'em 23,085 dollár
1996. 1. hely Egyesült Államok Pókerbajnoksága, 1,500 dolláros Limit Hold'em 61,200 dollár
1996. 2. hely WSOP, 1,500 dolláros Limit Omaha 51,300 dollár
1996. 4. hely WSOP, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em világbajnokság 195,000 dollár
1994. 3. hely WSOP, 1,500 dolláros Limit Hold'em 20,850 dollár
1994. 3. hely WSOP, 5,000 dolláros Limit Hétlapos Stud 43,200 dollár
1994. 4. hely WSOP, 2,500 dolláros NL Hold'em 35,750 dollár
1994. 4. hely WSOP, 2,500 dolláros Limit Hétlapos Stud 35,750 dollár
1992. 1. hely L.A. Poker Classic, 1,050 dolláros Limit Hold'em 38,000 dollár
1992. 2. hely WSOP, 1,500 dolláros Limit Razz 40,200 dollár
1991. 1. hely 7. Diamond Jim Brady, 530 dolláros Hétlapos Stud Magas/Alacsony 27,800 dollár
1991. 2. hely 7. Diamond Jim Brady, 530 dolláros Hétlapos Stud 24,000 dollár
1989. 2. hely 5. Diamond Jim Brady, 1,500 dolláros Hétlapos Stud Magas/Alacsony 25,880 dollár
1989. 4. hely WSOP, 1,500 dolláros Limit Hétlapos Stud Magas/Alacsony 15,660 dollár
1989. 7. hely WSOP, 1,000 dolláros Limit Hold'em 13,470 dollár
1988. 9. hely WSOP, 1,500 dolláros Limit Hold'em 11,190 dollár
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu