KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "MCLAREN"
Bemutatták Alonsót a McLaren-Hondánál 2014. december 11. 20:27 A kétszeres világbajnok Fernando Alonso és a 2009-ben vb-győztes brit Jenson Button alkotja a Forma-1-es McLaren istálló 2015-ös pilótapárosát. Az angol csapat csütörtökön jelentette be hivatalosan a spanyol versenyző leszerződtetését és azt, hogy hosszabbított mindkét eddigi pilótájával is, de a dán Kevin Magnussen a következő esztendőben tartalékversenyzőként segíti az istálló munkáját.
 
Button a McLarennél 2012 végéig 2011. szeptember 9. 18:17 A jövő év végéig a McLaren csapatát erősíti a sorozat 2009-es világbajnoka, a brit Jenson Button - erősítette meg a Formula-1-es istálló pénteken.
 
McLaren-Specialized csodabringa premier! 2011. március 18. 13:24 Új fegyvert mutatott be a Specialized a Milánó-SanRemo előtt, amivel többek között Cavendish, Renshaw, Haedo és Davis is harcba száll majd a sprinten, a csodabringát Formula-1-es technológiai háttérrel, a McLarennel közösen fejlesztették ki.
 
Button elment, vissza se nézett 2009. november 19. 21:21 Éles hangnemben kritizálták a Mercedes GP (korábban Brawn GP) istálló részéről Jenson Buttont, aki szerda óta már hivatalosan is a McLaren versenyzője, Lewis Hamilton csapattársa. Nem volt lojális, nem értik döntését, december 31-ig, szerződése lejártáig nem is engedik, hogy együtt dolgozzon a wokingiakkal. A csapatfőnökök szerint a 2009-es nem is Jenson Button, hanem Sebastian Vettel éve volt.
 
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu