KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "KANADAI NAGYDÍJ"
F1: rekonstruálták a halálos balesetet 2013. június 11. 17:02 Modellezte a Kanadai nagydíjon szerencsétlenül járt, halálos balesetet szenvedett pályamunkással történteket a 3D-s felvételekre specializálódott, amerikai Tomo News. Az incidens akkor következett be, amikor Esteban Gutierrez kocsiját szállították el percekkel a verseny után. A mobildaru mellett kocogott a marsall, akiről leeshetett a walkie talkie-ja a jármű elé. Lehajolt érte, elesett, és kikerült a sofőr látóköréből, aki áthajtott rajta (vélhetően a jobb első kerékkel).
 
Button: Ez volt a legnagyobb győzelmem 2011. június 13. 14:04 Az időjárás alaposan átírta a forgatókönyvet, a hatalmas eső miatt két órára fel is függesztették a Kanadai Nagydíjat, de végül mégis befejeződött a 62. F1-es világbajnokság hetedik futama. Ráadásul idén másodszor kapott ki a címvédő Sebastian Vettel, aki az utolsó körben megcsúszott így Jenson Button elment mellette és győzött. De a brit versenyző eredménye két órán át a levegőben lógott, lévén két fegyelmi tárgyalás várt rá, mivel ütközött Lewis Hamiltonnal, majd Fernando Alonsóval is. A versenyfelügyelők végül egyik esetben sem találták vétkesnek Jensont Buttont, aki pályafutása 10. F1-es győzelmét ünnepelheti! A dobogó harmadik fokára Mark Webber állt.
 
Button maradt a Kanadai Nagydíj győztese 2011. június 13. 01:20 A versenyfelügyelők hoszú tárgyalássorozat után úgy döntöttek, nem büntetik meg Jenson Buttont, noha két vitás eset főszereplője volt! Így immár hivatalos, hogy a McLaren-Mercedes versenyzője nyerte a 62. F1-es világbajnokság montreali Kanadai Nagydíját.
 
Meglepetés a Kanadai Nagydíjon? - blog 2011. június 12. 16:08 Nem kell mindig kaviár, bloggerünk nagyszerű sorozatán szombaton csorba esett, az angyali szárnyak kicsit megperzselődtek, de természetesen nem haragszunk rá. Egy döntetlen vitte el a jóslatot, de hát van ez így. Vasárnapra némiképp meglepően nem a labdarúgás világába kalauzol el bennünket alkalmi jövendőmondónk, ezúttal ugyanis benzingőzre cseréli le a bőrbogyót. Merthogy az üzemanyag illata mellett meglepetést is szimatol jósunk a 19 órakor kezdődő Kanadai Nagydíjon.
 
Újra Vettel! Ki más ... 2011. június 11. 19:59 Hiába reménykedtek a Ferrari, a McLaren és a Mercedes szurkolói, a Gilles Villeneuve-pályán sem lehet megállítani a tavalyi világbajnokot az időmérő edzésen! Sebastian Vettel szoros csatában, de megnyerte a Kanadai Nagydíj időmérő edzését, pedig Fernando Alonso és Felipe Massa is alaposan megszorongatta, sőt a Q1-ben és a Q2-ben le is győzte. Vettel, Alonso és Massa mögül Mark Webber, Lewis Hamilton és Nico Rosberg indulhat a vasárnapi futamon, amelyen ezek után ismét a Red Bull német ásza lesz a legesélyesebb.
 
Vettel főpróbája volt a legsikeresebb 2011. június 11. 17:00 Nem történt meglepetés a harmadik szabadedzésen a 62. F1-es világbajnokság Kanadai Nagydíján: továbbra is a címvédő, idén hatból öt futamot megnyerő Sebastian Vettelhez igazodik a mezőny. A német világbajnok mögött a sokáig vezető Fernando Alonso, valamint Nico Rosberg, Felipe Massa, Jenson Button és Lewis Hamilton végzett. Időmérő edzés magyar idő szerint 19 órától!
 
Alonso és a Ferrari volt az úr 2011. június 10. 22:12 Akárcsak Monacóban, Montrealban is Fernando Alonso nyerte az első nap második szabadedzését, bíztató jel a Ferrari számára, hogy a spanyol három tizedet vert a vb-címvédő Seba Vettelre. Felipe Massáé a harmadik idő, nem sokkal maradt el a némettől, maga mögé utasítva a két McLarent, Hamiltont és Buttont. Webber csak hetedik, a két Renault is befért a top tízbe. Kobajasi és D'Ambrosio egyaránt nagyot bukott, kétszer is meg kellett szakítani a gyakorlást. A Saubernél pilótát cseréltek, Sergio Pérez helyén Pedro de la Rosa folytatja.
 
A Mercedes bekezdett, Vettel falnak ment 2011. június 10. 17:32 Videón Vettel balesete! Meglepetésre az első és harmadik helyet szerezte meg a Mercedes két pilótája a Formula-1-es világbajnoki sorozat Kanadai Nagydíjának 1. szabadedzésén. Nico Rosberg volt a leggyorsabb, mögötte Fernando Alonso fért be, a harmadik Michael Schumacher lett. A gyakorlás vesztese Sebastian Vettel volt, az ifjú német világbajnok a célegyenesben csapta oda a falnak Red Bullját, de baja nem történt.
 
Montrealban is Vettel "skalpja" a tét 2011. június 9. 16:10 A legutóbbi két versenyen Lewis Hamilton és Fernando Alonso is alaposan megszorongatta a címvédőt, de Sebastian Vettel kiállta a barcelonai és Monte-Carlói próbát, így immár 58 pontos előnnyel vezeti a 62. F1-es világbajnokságot. A hétvégi montreali futamot tehát hatalmas előnnyel várja Sebastian Vettel, de sokan azt mondják, ezúttal legyőzhetik őt és a parádésan szereplő Red Bullt. Nem szurkolunk a német klasszis ellen, de a száguldó cirkusznak egyértelműen jót tenne, ha ezúttal más pezsgőzhetne győztesként a leintés után!
 
Bajba kerülhet az F1 legendás csapata 2011. január 18. 14:01 Sajtóértesülés szerint bajba kerülhet a júniusi Kanadai Nagydíj kapcsán a Renault-csapat örökébe lépett Lotus-Renault, feltéve ha nem változhat mostani színezésén. Az istálló január 13-án mutatta be idei autójának külsejét, amely ütközhet a tengerentúli országban érvényes jogszabályokkal.
 
Következő »
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu